Székely Zsolt a Supersport géposztály éllovasa az Európa Bajnokságon, majd az Alpok-Adria bajnokságon húzta a CBR600RR szarvát.

A Most-ban rendezett EB-n a pályán állomásozó versenyzőket alaposan megtréfálta az időjárás. Az első két napon folyamatosan esett, ezért nem igazán tudtak edzeni. Az első hivatalos időmérő edzés már száraz körülmények között zajlott és Székely az ideiglenes rajtrács 4. pozíciójába kvalifikálta magát. A második kvalifikációs tréning, már nem végződött ilyen szerencsésen. 1o perccel a vége előtt letört a Honda váltókara. No, nem a gyári, hanem egy ideiglenes, mivel a Rijekában megsérült motorhoz rendelt alkatrészek nem érkeztek meg a most-i versenyre, ezért egy ideiglenes, nem gyári váltókart tettek fel, ami nem bírta a kiképzést és eltört. Szerencsére, addigra sikerült annyit javítani az idején, hogy csak egy helyet esett vissza az összesített listán.

A verseny, a vártnál rövidebb ideig tartott. A rajtot a pole-ból rajtoló olasz Parizo elrontotta, így többen is meg tudták előzni. Ezt nehezen emésztette meg az olasz és örült tempót diktálva próbálta meg visszaszerezni az eredeti pozícióját, de a második körben besokallt az egyik kanyarban és az ötödik helyen motorozó Székely alól kiverte a motort és mindkettőjük számára elintézte a futamot. „Mondanom sem kell, hogy nem örültem ennek a befejezésnek. A motoron a drága dolgok nem sérültek, inkább csak az idom amortizálódott le, viszont a csuklóm megzúzódott és a könyököm is megsérült.”

Hétfőn az egyik magyarországi kórházban kapott egy tetanuszt, mivel a könyökének egy részéről hiányzott a bőr. A tetanusznak nem várt utóhatásai voltak, hiszen másnapra 39 fokos lázzal dőlt ágynak.” Kaptam már sokszor tetanuszt, de még soha nem fordult velem ilyen, hogy belázasodtam volna.”

Zsolt egyébként nem volt jó véleménnyel a pálya, új, átépített szakaszáról:

„ Egy hosszú egyenes végére betettek egy szűk sikánt. Ez a kanyarkombináció tavaly is meg volt, de akkor kb. ötödikben át lehetett fűzni és menni tovább a gyors balosba. Ehhez képest most, jössz az egyenesbe kb. 24okm/órával és ahhoz, hogy bevedd ezt a kanyarkombinációt, le kell lassítanod 6okm/órára és vissza kell kapcsolnod egyesbe. Nem valami ésszerű megoldás.”

Néhány nap pihenő után a Székely Team újra úton volt. A cél a Pannónia Ring volt, ahol az Alpok-Adria Bajnokság ötödik futamát rendezték meg. A Most-ban szerzett csuklósérülése nagyon megnehezítette a dolgát. A pénteki edzések során, még nagyon fájt a keze és szinte alig tudott a motorozásra koncentrálni. A 2. időmérő edzésre sikerült tompítani a fájdalmain és megpróbált rendes tempóban közlekedni, de ahogy gyorsult, úgy jöttek rá, hogy a beállítások terén rossz úton jártak. Az első gátló sem dolgozott úgy, ahogy kellett volna. Még Most-ban olajat cseréltek benne és az olajcsere után a gátló viselkedése megváltozott. A nehézségek ellenére így is sikerült a hatodik időt futnia. A rajtot követően elsőnek fordult be a cél végén, majd egy ötös boly alakult ki az élmezőnyben. A 8. kör derekán elkezdett esni az eső és az élen versenyzők közül néhányan visszavettek a tempóból. Nem úgy Székely, aki 3 körrel a vége előtt elengedte az őt folyamatosan támadó Pintát és a végső leszámolást az utolsó körre hagyta, így Wolfgang Kerbl után a második helyen ért célba. Ezzel az eredménnyel a bajnoki tabellán is felugrott az összesített második helyre.

Kapcsolódó anyagok:

Székely Rijekában tesztelt