Két évtized után újra bajnok lett a Suzuki a MotoGP-ben, a Yamaha pedig valószínűleg a márka egyik legnagyobb lehetőségét bukta el azzal, hogy Morbidelli az év elején, Quartararo pedig a szezon második felében teljesített gyengén.

mir-es-a-suziki-a-motogp-vilagbajnok-27832

Így tegnap már csak az volt a kérdés, hogy valaki lényegesen több pontot szerez-e Mirnél, de miután a kihívók közül egyik csapattársa, Rins volt, a másik pedig az a Quartararo, aki a múlt héthez hasonlóan most is bukott, így gyakorlatilag csak célba kellett érnie az ifjú spanyolnak a bajnoki cím megszerzéséhez.

mir-es-a-suziki-a-motogp-vilagbajnok-27824

Mir a MotoGP 2020-as bajnoka

Maga a verseny egyébként csendesen, szinte akciómentesen zajlott, ám az utolsó három-négy kört igencsak felejthetetlenné tett Miller és Morbidelli késhegyre menő csatája. Elképesztő meccs volt, főként hogy a két motor, azaz a Yamaha és a Ducati pálya más-más részein volt erős, így folyamatosan változott a különbség a pilóták között.

mir-es-a-suziki-a-motogp-vilagbajnok-27827

Nem mellesleg Nakagami újra eldobott egy lehetséges dobogós helyezést – legutóbbi sanszához hasonlóan most is tempós balosban ment el a motor eleje, s így továbbra is pódiumos eredmény nélkül áll a pole-t már szerző és egyébként villámgyors japán.

mir-es-a-suziki-a-motogp-vilagbajnok-27833

Noha mindenki az új bajnokra meg Morbidelli és Miller párharcára összpontosított, azért emlékezzünk meg Espargaróról is, aki hatalmas küzdelemben, mindössze három másodperccel lemaradva lett harmadik a KTM-mel, beelőzve Rinst, Bindert és Olivierát.

mir-es-a-suziki-a-motogp-vilagbajnok-27828

Az utolsó, portimaói futamra már csak az maradt kérdésként, hogy kik végeznek a bajnoki tabella képzeletbeli dobogóján Mir mögött, illetve az is, hogy milyen versenyt hoz a pilóták és mérnökök számára szinte teljesen ismeretlen helyszín.

mir-es-a-suziki-a-motogp-vilagbajnok-27829
Eddig mindössze két pilóta szerzett vb-címet futamgyőzelem nélkül: Manuel Herreros (80 cm3, Derbi) és Marquez mentora, Alzamora (125 cm3, Honda)

Nem véletlenül kaptak több edzésidőt a versenyzők a sajátos vonalvezetésű és durván nagy szintemelkedésű pályán, s a sok meglepetést tartogató aszfaltcsík azt sejteti, hogy izgalmas csatát láthatunk Portugáliában.

mir-es-a-suziki-a-motogp-vilagbajnok-27830
Dupla ünnep: éppen két évtizeddel az utolsó vb-cím után, és a Suzuki (pontosabban: Suzuki Szövőszékgyártó Vállalat – Suzuki Jidosa Kogyo) alapításának századik évfordulóján született az újabb siker

A zárófutamon és érdekes lesz megfigyelni, hogy melyik alakulat miként találja meg a ritmust az inkább superbike-versenyekről ismerős pályán. Akárhogy is, négy nap múlva, azaz most pénteken utoljára öltenek bőrruhatá a világ leggyorsabb motorosai, és kivételesen Portimaóban zárják a kurtán-furcsán alakult, de felettébb izgalmas és nyitott 2020-as világbajnokságot.