Kezdjük hát rögtön az elején, vagyis az előkészületekkel. Mivel extrém körülmények nem fenyegettek minket, úgy készültünk fel a Baltikum túrára, mint egy átlagos európai kalandra. Gyakran választottuk a sátrat ideiglenes otthonunknak, ezért a motorokra fel kellett málházni az ehhez szükséges felszereléseket is, de a korábbi hasonló utak tapasztalatai alapján ez már rutinszerűen ment. Vízum csak Oroszországba kellett, az egy-, illetve két alkalomra szóló turistavízum beszerzése nem túl komplikált, szinte bármelyik utazási irodánál megszerezhető.
A nem mindennapi célpont kiválasztásakor az motivált bennünket, hogy Európának erről a vidékéről kevés beszámolót lát az ember, pláne kevés motorostúra leírást. Észtország, Lettország és Litvánia nem kifejezetten motoros célpont, ugyanis nincsenek szerpentinek, sem látványutak, csak átlagos aszfaltcsíkok városok, illetve települések között, így elsősorban a természeti látnivalók és a kulturális örökségek miatt érdemes felkeresni a fent felsorolt országokat. Oroszországra különösen igaz, hogy a megtett kilométerek aligha jelentenek élvezetet, de Szentpétervár és Moszkva varázsa minden képzeletet felülmúl. Pompa, gazdagság, fényűzés, szemben az óriási állam területén uralkodó szegénységgel és nyomorral - ezt egyszerűen látni kell.
Nyeregbe hát, induljunk!
Hárman vágtunk bele a közel háromhetes kalandba, Zita (Yamaha XT660Z Tenere), Joci (Triumph Tiger 800XC) és jómagam (Honda XL1000V Varadero). Az igazi kaland már a garázsban elkezdődik - tartja a mondás, s most sem volt másként... Nálam szerda hajnali három óra környékén kezdett gyöngyözni a honlokom, amikor a motort startra kész pozícióba helyeztem a garázsban. Egy kisebb olajfolt adta tudtomra, hogy itt még lesznek izgalmak... Az olajfolyás eredetét felkutatva jutottam el a jobb oldali teleszkópszár szimmeringjéhez. A délelőtt szabad szervizkapacitás felderítésével telt, de nem jártam sikerrel. Az alkatrészt sikerült beszerezni, de műhely csak nem akadt, a felmentő sereget végül a Yamaha World szerelőinek személyében találtuk meg. Ezúton is szeretném megköszönni Nekik, hogy soron kívül helyrepofozták a mozdonyt, elhárítva az utolsó akadályt is a túra útjából. Végül két óra késéssel startoltunk, és ennek megfelelően bőven sötétedés után értük csak el első pihenőnket, a "nulladik nap" esti végpontját, a Kassától nagyjából hatvan kilométerre található kempingezőhelyet, amit megérkezésünkkor éppen egy csapatnyi őz bitorolt... Sátorállítás, csillagfotózás és hamar szunya, hiszen másnap korán szerettünk volna továbbindulni.
Az időjárás nem volt éppen kegyes, ugyanis hajnaltól szakadó eső kísért minket, sátraink melegdunsztban párolódtak a kipufogók felett, mi pedig csak faltuk a kilométereket, hogy mielőbb elérjük az első nagyobb célpontot, Vilniust. Amíg a város nevezetességeit mustráltuk, a sátrak a szállásunk udvarán száradtak, hogy a másnapi startra újra használható állapotba kerüljenek... Kell-e mondanom, hogy hiba csúszott a számításba, az éjszakai vihar nem volt tekintettel ideiglenes otthonainkra.
A másnapi program a Keresztek hegye, valamint Riga volt, bőséges etap, már ami a látnivalókat illeti. A Keresztek hegye (Litvánul: Kryžių kalnas) katolikus zarándokhely, egyben Litvánia kiemelkedő turisztikai látványossága, a Šiauliait Rigával összekötő főút mentén található. A zarándokok és a látványosságot meglátogató turisták fohászaik megerősítésére, valamint hálájuk jeléül a legkülönbözőbb anyagból készült (fa, fém, kő stb.) és eltérő méretű kereszteket állítanak itt, ezen a nagyjából tíz méter magas dombon.
Terveink szerint ezen a napon lestünk volna be a rigai motormúzeumba is, de sajnos a helyet éppen felújítják, ezért jövő nyárig nem fogad látogatókat... Mit mondjak, nem volt éppen rózsás a hangulatunk a zárt ajtók láttán, ráadásul kissé vacogtunk is, ugyanis jó, ha a tíz fokot elérte a hőmérő higanyszála, és az esővel is folyamatosan számolni kellett. Csak reménykedni tudtunk, hogy a folytatás már szívderítőbb lesz. Az időjárás ugyan mellénk szegődött, de a bonyodalmak itt nem értek véget, mivel a járdán parkoló motorjainkra büntetőcetlik kerültek, amit igencsak furcsálltunk, ugyanis többször egyeztettünk a recepcióval és az épület személyzetével, s az ő tanácsukra parkoltunk le a ház előtt.
No, végül hosszas szócsata kerekedett, majd megkerült az a telefonáló úr is, aki korábban a a bírságot kiszabó rendőröket riasztotta, és ezután még nagyobb kavalkád alakult ki a vasak körül... Nem volt egyszerű, de tény, hogy a végén a szemeteskosárban landoltak a cetlik, a motorokat pedig áttoltuk egy másik, immáron tényleg büntetésektől mentes zónába.
A nem várt kaland után nyugovóra tértünk, majd másnap tovább indultunk Észtország félmilliós fővárosába, Tallinba.
Az ezernyi toronnyal büszkélkedő város igazán lenyűgöző volt, lelkesen fotóztuk a szebbnél szebb épületeket, és ebben az égiek is támogattak minket, végre napos, kellemes időben sétálhattunk a változatos utcákon.
A hangulatos hely szinte már rabul ejtett bennünket, de tudtuk, hogy hamarosan tovább kell indulnunk, ugyanis egyre nagyobb izgalommal vártuk már a közelgő célpontokat, Szentpétervárt és Moszkvát.
Folytatjuk.