Miként minden évben, úgy idén is kora ősszel körvonalazódott a gyorsaságimotoros-világbajnokság jövő évadának tervezete, ám hivatalosan csak a sorozat misanói fordulóján jelentették be a sorozat 2019-es versenynaptárát. Eredetileg felmerült, hogy eggyel több, húsz állomás lesz majd a jövő évi menetrendben, ezért kissé csalódást keltő, hogy a végleges naptár szerint nem bővül a helyszínek száma, sőt lényegében az idei menetrend marad.

moto-gp-versenynaptar-2019-19307

Jövőre is 19 nagydíjon mérhetik össze tudásukat a pilóták, a nyolc hónapon át tartó sorozat ezúttal is Katarban lép színre először, a zárófutam pedig november közepén, Valenciában lesz. A magyar motorosoknak augusztus eleje lesz az érdekes, ugyanis akkor rendezik a brnói és a spielbergi versenyhétvégéket

Korábban felröppent a hír, mely szerint a nagydíj mezőnye Mexikóba látogathat, mégpedig a Formula–1-ből már ismert ringre, ám most már biztossá vált, hogy az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán nem rendeznek MotoGP-t, ugyanis a létesítményen jelentős módosításokat kellene eszközölni ahhoz, hogy biztonságos legyen a kétkerekűek számára. Ugyancsak kimarad a finnországi forduló, mivel az ottani építési munkálatok nem haladnak elég gyors ütemben, így egyelőre az a legvalószínűbb, hogy 2020-ban lehet újra Finn Nagydíj.

MotoGP versenynaptár - 2019

2018. március 10. - Losail

2018. március 31. - Termas de Rio Hondo

2018. április 14. - Austin

2018. május 5. - Jerez

2018. május 19. - Le Mans

2018. június 2. - Mugello

2018. június 16. - Barcelona

2018. június 30. - Assen

2018. július 7. - Sachsenring

2018. augusztus 4. - Brno

2018. augusztus 11. - Spielberg

2018. augusztus 25. - Silverstone

2018. szeptember 15. - Misano

2018. szeptember 22. - Aragon

2018. október 6. - Buriram

2018. október 20. - Motegi

2018. október 27. - Phillip Island

2018. november 3. - Sepang

2018. november 17. - Valencia