Alapvető különbség a jelenlegi rendszerhez viszonyítva, hogy már az első szabadedzés is dönthet arról, hogy valaki bekerül-e a vasárnapi rajtrács legjobbjai közé. A hétvége első edzésnapján kétszer háromnegyed óra, majd a második nap reggelén szintén 45 perc áll a versenyzők rendelkezésére, hogy megfussanak egy limitet, és bekerüljenek a top tízbe, akik között eldől majd a pole sorsa.

motogp

Azok, akik nem kvalifikálják magukat a legjobbak közé, egyfajta "reményfutamban" mérkőzhetnek meg, ahol a legjobb két versenyző nyer jogot a továbbjutásra - ez azonban mindössze negyed órás lesz, szombaton. Az első napi tízes brigád és a két továbbjutó, vagyis egy tucat motoros kerül a nagy döntőbe, ahol szintén negyed óra alatt döntik el az első négy sor helyezettjeit.

motogp
Még nem tudni, hogy a versenyzők miként vélekednek az új "napirendről..."

Az intézkedés hátterében valószínűleg a pénteki közvetítések szerény nézettsége, és a CRT gépek gyenge teljesítménye állhat, hiszen az új rendszerrel a tizenkét prototípus motor gyakorlatilag kibérelheti a szombati nagy döntőt, ahol nem kell lassabb gépeket kerülgetniük a 15 perces hajrában.

A MotoGP 2013-as edzéseinek lebonyolítása:

Péntek:

1. edzés: 45 perc - mért edzés

2. edzés: 45 perc - mért edzés

Szombat reggel:

3. edzés: 45 perc - mért edzés

Szombat délután:

4. szabadedzés - egyfajta warm up, az időeredmény nem számít a rajtpozíció szempontjából

1. időmérő edzés: 15 perc, majd mindössze tíz perc szünetet követően:

2. időmérő edzés: 15 perc