Jack Miller nyerte meg a félig vizes pályán zajló szombati edzést, majd ezen felbuzdulva bátran, slickgumival állt fel másnap a - szintén nedves - rajtrácsra. Elszántságát látva a többiek is vad gumi- és motorcserébe fogtak, amiért a komplett társaságot vagy 10-15 hellyel hátrasorolták, így az ausztrál jó húsz méter előnnyel, magányosan lőhetett ki.

motogp-argentina-2018-17742
Miller joggal volt dühös, hogy „csak” hátrasorolták a komplett mezőnyt, hiszen ezzel nagyjából egy másodperc előnyt kapott, míg a futam közbeni motorcsere vagy fél perc hátrányt jelentett volna a többieknek

Marquez a rajtprocedúra végén lefullasztotta, majd gyorsan betolta a Hondát, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, 180 fokos fordulatot tett a célegyenesben, és a többiekkel szemben visszahajtott a rajthelyére. Tettéért boxutca-áthajtással jutalmazták, ezért az utolsó helyről kezdhette meg a felzárkózást. Hiába ment egy-két másodperccel gyorsabban mindenkinél, nehezen verekedte át magát a tömegen. Jókorát lökött Espargarón, amiért elég volt elnézést kérnie, a következő ütközése után már a megszerzett pozíció visszaadására szólították fel, de ez sem szegte kedvét. Közvetlenül a befutó előtt Rossit lökte ki a vizes fűre, ahol a Doctor el is esett, s ezt már a versenybírák sem nézték tétlenül - újabb félperces büntetéssel sújtották a spanyolt.

motogp-argentina-2018-17741
Marquez is érezte, hogy nagyot hibázott, amikor összeakadt Rossival, ezért a futam után rögtön a Yamaha boxába ment, hogy megpróbálja elsimítani a dolgot. Meglepetésre be sem jutott: a Doctor gárdája szó szerint kitessékelte a spanyolt, nem kérve a bocsánatkérésből...

Ezalatt az élen Crutchlow, Zarco, Rins és a sokáig vezető Miller csatázott, akik közül az LCR Honda pilótája volt a legtaktikusabb, és megérdemelten nyert a villámgyors, de a Yamahával sokat szenvedő Zarco előtt. Crutchlow győzelmével és Marquez büntetéseivel alaposan átformálódott a vb-tabella, az Argentínában gyengén teljesítő Dovizioso visszacsúszott a második helyre, Crutchlow áll az élen, míg Zarco a harmadik.

Végeredmény - MotoGP - Argentína:

1. Cal CRUTCHLOW

2. Johann ZARCO

3. Alex RINS

4. Jack MILLER

5. Maverick VIÑALES

6. Andrea DOVIZIOSO

7. Tito RABAT

8. Andrea IANNONE

9. Hafizh SYAHRIN

10. Danilo PETRUCCI