Nyugodtan kijelenthetjük, hogy 2018 eddigi legjobb futamát láthattuk az elmúlt hétvégén az asseni katedrálisban. Nyolc versenyző küzdött a győzelemért, gyakran körönként négy-öt helyet veszítettek - és nyertek - a GP legjobbjai, beleértve Rossit, akinek egyszerűen nem volt ellenfele a célrafordító előtti féktávon.

motogp-assen-2018-18665
A verseny nagy részében egy hét-nyolcfős boly küzdött a győzelemért, ám Dovizioso és Rossi csatája végül szétzilálta az élmezőnyt

Gyakorlatilag a verseny háromnegyede úgy telt el, hogy megtippelni sem lehetett, ki állhat majd dobogóra, főként, hogy az eddig gyengélkedő Vinales is csúcsformában versenyzett, s mindvégig esélyes volt az első helyre. Végül a szoros boly két test-test elleni csata miatt szakadt több részre: előbb Rins tessékelte ki Marquezt, és ütközésük miatt mögöttük többen lassítani kényszerültek, majd Dovizioso Rossit terelte ki a pályáról a célegyenes végén, amiért a Doctor meg is orrolt rá. - Mindketten a dobogón ünnepelhettünk volna, de így lecsúsztunk róla. Igazán sajnálom, szerintem nem volt túl okos manőver - fedte meg Rossi honfitársát.

motogp-assen-2018-18664
Marquez megérdemelten nyert, és győzelmével komoly előnyre tett szert a tabellán

A kakaskodást kihasználva Marquez kiépített némi előnyt, és két-három körrel a vége előtt már biztosnak tűnt, hogy ő nyeri a kaotikus futamot, így a többiek csak a második-harmadik helyért küzdhettek. A hajrá végül Rinsnek és Vinalesnek jött ki a legjobban, pontosabban ők tudták leginkább kihasználni Dovizioso és Rossi adok-kapokját. Marquez újabb győzelmével - és a többiek rendhagyó befutójával - tovább nőtt a spanyol előnye a bajnokságban, 140 ponttal vezet, Rossi 99, Vinales 93, Zarco pedig 81 ponttal követi őt. Most szokás szerint kéthetes szünet következik, majd július közepén a Sachsenringen csapnak össze újra a GP legjobbjai.

Végeredmény - MotoGP - Assen:

1. Marc Marquez - ESP

2. Alex Rins - ESP

3. Maverick Viñales - ESP

4. Andrea Dovizioso - ITA

5. Valentino Rossi - ITA

6. Cal Crutchlow - GBR

7. Jorge Lorenzo - ESP

8. Johann Zarco - FRA

9. Alvaro Bautista - ESP

10. Jack Miller - AUS