A Katarban kettős győzelmet arató yamahás duónak fel kell kötnie a bőrruhát, ha meg akarja ismételni teljesítményét, ugyanis a téli tesztek eredményei alapján a HRC versenyzőinek igencsak fekszik a texasi pálya.

Rossi számára különösen fontos, hogy az első helyért csatázzon, ugyanis a katari bemutatkozás alapján jól látható, hogy a tempója megvan a győzelemhez, s egy diadal lelkileg is sokat lendítene a közel két éve hullámvölgyben tengődő olaszon. A sorozatnak is jót tenne egy ilyen elsőség, ugyanis a jelenlegi mezőnyből mindössze két pilóta osztozott a dobogó legfelső fokán 2011 júliusa óta - Jorge Lorenzo és Dani Pedrosa.

Az új, texasi MotoGP pálya, ahogy a versenyzők látják. Különlegessége, hogy az átlagos köröktől eltérően az óramutató járásával ellentétesen haladnak a versenyzők

Európai idő szerint vasárnap hét óra után kezdődnek a versenyek, melyeket itthon a Digisport 1 közvetít, míg az interneten a Sportlemon.tv oldalon követhetitek a futamokat.