Hosszú ideje nem látogatott el Csehországba a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnye, ugyanis az utolsó futamot még a járványhelyzet kellős közepén, 2020. augusztus 9‑én rendezték – akkor Brad Binder nyert a királykategóriában. Ezután – a koronavírus okozta gazdasági és infrastrukturális nehézségek miatt –, 2021–2024 között nem szerepelt a cseh helyszín a MotoGP-versenynaptárban, idén azonban újra pályára léptek a pilóták, és a brnói összecsapás számos meglepetést hozott.
Marquez, Martin és Acosta a hétvége sztárja
Ezúttal is Marc Márquez húzta be mindkét győzelmet, így az idei gyorsaságimotoros-világbajnokság 12. versenyhétvégéje után már tetemes, 120 pontos előnnyel vezet testvére, Alex előtt, a harmadik Bagnaia pedig egyre messzebb kerül a spanyoltól.
A kétszeres világbajnok Francesco Bagnaia ugyanis szezonban először indulhatott a pole-ból, de már az első kör vége felé elvesztette a vezetést, s végül a negyedik helyen végzett.
Marquez utoléri Rossit?
Csapattársa, Marc Márquez a nyolcadik körben állt az élre, s végül 1,753 másodperces előnnyel győzött, megszerezve idei nyolcadik elsőségét. A brnói diadallal 120 pontra növelte előnyét az összetett versenyben testvérével, Álex Márquezzel szemben, aki a második körben balesetet szenvedett, miután ütközött a hondás Joan Mirrel. Ezzel nagy lépést tett Marc Marquez az újabb világbajnoki cím felé, ráadásul ez valódi mérföldkő lesz, hiszen a 2025-ös trófeával – és a kilenc címmel – már beéri Valentino Rossit az örökranglistán.
A hétvége másik fontos híre, hogy visszatért a regnáló világbajnok, Jorge Martin, aki korábbi sérülései miatt tíz fordulót kihagyott, ám Csehországban remekül helytállt. Edzéseredménye alapján egyenes ágon bejutott a Q2-be, és bár csak a 12. helyről indult, vasárnap hetedikként intették le, és az Aprilia teljesítményére sem lehet panasz, hiszen csapattársa Bezzecchi második helyen ért célba.
Most közel egyhónapos pihenő vár a pilótákra: a világbajnokság következő, 13. versenyét augusztus 17-én Ausztriában rendezik meg, majd utána Magyarországra látogat a gyorsaságimotoros-vb mezőnye.
Eredmények – MotoGP – Cseh Nagydíj:
MotoGP (21 kör, 113,463 km):
1. Marc Márquez (spanyol, Ducati) 40.04.628
2. Marco Bezzecchi (olasz, Aprilia) 1.753 másodperc hátrány
3. Pedro Acosta (spanyol, KTM) 3.366 mp h.
Az összetett állása 12 verseny után (10 verseny van hátra): 1. M. Márquez 381 pont, 2. Álex Márquez (spanyol, Gresini Ducati) 261, 3. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 213
Moto2 (18 kör, 97.254 km):
1. Joe Roberts (amerikai, Kalex) 36:03.441
2. Barry Baltus (belga, Kalex) 1.079 mp h.
3. Manuel González (spanyol, Kalex) 3.625 mp h.
Az állás: 1. M. González 188 pont, 2. Arón Canet (spanyol, Kalex) 163, 3. Baltus 134
Moto3 (16 kör, 86,448 km):
1. José Rueda (spanyol, KTM) 33:40.677
2. Máximo Quiles (spanyol, KTM) 3.471 mp h.
3. David Munoz (spanyol, KTM) 3.495 mp h.
Az állás: 1. Rueda 228 pont, 2. Ángel Piqueras (spanyol, KTM) 143, 3. Álvaro Carpe (spanyol, KTM) 133