Drámai futam zajlott a hétvégén az indiai pályán, ugyanis a címvédő Bagnaia teljesen tiszta helyzetben, senkitől sem zavarva kiesett a versenyből, és lássuk be, az sem mindennapi, hogy Marc Marquez és Quartararo a dobogóért harcolt a vasárnapi futamon...

Teljesen nyílt a világbajnokság mindhárom kategóriában

A csendesen induló, majd a végére egészen izgalmassá vált összecsapáson olyan „extrák” fokozták a hangulatot, mint a győztes Bezzecchi mögött második helyen haladó Martin bőrruhájának lecsúszó cipzárja, amit menet közben kellett visszarángatnia, hogy ne zárják ki miatta a versenyből.

motogp-india-2023

Ezzel azonban annyi időt veszített, hogy Quartararo is megelőzte, majd a spanyol visszatámadt, alaposan felpörgetve az utolsó körök hangulatát.

Végül azonban megtartotta a második helyet, így Bezzecchi-Martin-Quartararo sorrendben futottak be, s mivel Bagnaia kiesett, a világbajnokság újra nyitottá vált – az olasz csupán 13 ponttal vezet ducatis márkatársa előtt. 

A kisebb géposztályokban még kiélezettebb a küzdelem, ugyanis a Moto3-ban 174-174-173 (!) ponttal áll Holgado, Masia és Sasaki, sőt a negyedik helyezett Alonso lemaradása is mindössze 23 pont. A Moto2-ben Acosta már magabiztosabb, 39 pontos előnnyel vezet Arbolino előtt, de mivel még hét futam van hátra, semmi nem dőlt el.

motogp-india-2023
Már az első edzések után arról írtunk, hogy ez lehet a japán márka nagy esélye, olyan jól ment mindkét gyári hondás. Nos, nem is kellett csalódniuk, ugyanis Marquez a szombati sprintversenyen dobogóra állhatott, és Mir is kimondottan jól ment, ami komoly fegyvertény a gyengélkedő Hondával

A folytatásra csupán négy napot kell várnunk, ugyanis Indiából egyenesen Motegibe utaznak a pilóták, ahol most hétvégén rendezik a Japán Nagydíjat.