Szombaton bejött a papírforma, és hazai pályán Alex Marquez nyert, mégpedig nagy csatában, mindössze 41 ezredmásodperccel megelőzve az első rajthelyről induló Pedro Acostát, míg harmadik helyen az olasz Fabio Di Giannantonio végzett.

Ilyen előzmények után vasárnap is parázs csatákra számítottunk, és valóban a szezon legeseménydúsabb összecsapását hozta a tegnapi verseny. Kezdetben Acosta diktálta a tempót, ám a KTM műszaki hiba miatt megállt a hátsó egyenesben, Alex Marquez pedig hátulról nekiment a hirtelen lelassuló Acostának. A spanyol ducatis óriásit esett, ezért piros zászlóval megszakították a futamot.

Nem volt problémamentes az újraindítás sem, mivel Johann Zarco, Francesco Bagnaia és Luca Marini ütközött, és közülük Zarco került kórházba – az első hírek szerint ő és Marquez is öntudatánál volt, amikor elszállították. A harmadik rajt után is Acosta volt az élen, ám az utolsó körökre teljesen elfogyott a KTM, így végül Fabio Di Giannantonio, meglepetésre a hondás Mir és a Gresini színeiben induló Aldeguer állhatott dobogóra.

Az összetett világbajnoki pontversenyben élen álló olasz Marco Bezzecchi ötödik lett, de előnyét így is növelte a 2024-es világbajnok spanyol Jorge Martinnal szemben, akit éppen a privát Aprilia csapat versenyzője ütött ki a verseny első felében.

Az idei világbajnokság két hét múlva, Olaszországban folytatódik, majd június első hétvégéjén következik az idei Magyar Nagydíj.

Eredmények – Katalán Nagydíj, MotoGP:

1. Fabio Di Giannantonio (olasz, Ducati) 20:06,243 p
2. Joan Mir (spanyol, Honda) 1,250 mp hátrány
3. Fermin Aldeguer (spanyol, Ducati) 1,466 mp h.

A vb állása: 1. Marco Bezzecchi (olasz, Aprilia) 140 pont, 2. Jorge Martin (spanyol, Aprilia) 127, 3. Di Giannantonio 116

Frissítve: Mir Hondáján szabálytalan volt a guminyomás a vasárnapi viadalon, ezért hátrasorolták a 13. helyre, s így Bagnaia végzett harmadikként, míg Aldeguer ezüstérmes lett.