Máris folytatódik az idei gyorsaságimotoros-világbajnokság az idei negyedik futammal. Nem véletlen a felfokozott érdeklődés, ugyanis a Katari Nagydíjon tér vissza Jorge Martín, a 2024-es világbajnok.

Martin újra a MotoGP-ben

Az Aprilia versenyzője a csapat tegnapi bejelentése szerint megkapta a zöld jelzést a legutóbbi orvosi vizsgálatokon, így újra motorra ülhet, de az még kérdéses, hogy fizikailag bírja-e a terhelést. A spanyol pilóta még február 5-én bukott Sepangban, ekkor eltört a bal lába és több helyen a bal keze is, s mindkét sérült testrészt megműtötték Barcelonában, majd a kezét február végén újra megoperálták.

motogp-katar-2025-martin
Jorge Martín

Martín így nem lehetett ott a thaiföldi szezonnyitón, majd mivel a felépülése a vártnál lassabban haladt, ki kellett hagynia az argentin és az USA versenyhétvégét is. Martín távollétében a Márquez fivérek uralták az első három fordulót: Alex jelenleg 87 ponttal vezet az összetettben, míg hatszoros MotoGP-világbajnok bátyja, Marc a második 86 ponttal. Következik tehát Katar, a vasárnapi futamokat – közép-európai idő szerint – délután négy, öt és hét órától láthatjátok, míg a sprintre holnap fél hatkor kerül sor.