A legnagyobb szenzáció a KTM-ek szereplése, ugyanis Pedro Acosta egy hajszállal gyorsabb kört motorozott Marc Márqueznél a péntek délutáni edzésén a balatonfőkajári Balaton Parkban, sőt az első edzésen Acosta szabadkártyás csapattársa, Espargaro végzett a második helyen, ami arra utal, hogy kimondottan erős az osztrák gyártó az új pályán.
Acosta az élen a pénteki edzések után
A versenysorozat 33 év után tért vissza Magyarországra, a viszonylag eseménytelen délelőtt szabadedzést követően pedig a délutáni gyakorlás már jelentős javulást hozott a köridők tekintetében, és a sorozatban hetedik futamgyőzelmére hajtó Márquez is elsőszámú kihívóra talált – írja az MTI. A Ducati 32 éves spanyol kiválósága a délelőtt folyamán még utolérhetetlennek tűnt a riválisok számára - Acosta azon a tréningen harmadik volt -, délutánra viszont sokat javult a pálya állapota, így sorra dőlt meg a körrekord, amelyet délelőtt még Márquez állított fel 1:37.956 perccel.
Az egyórás edzés második felében Acosta nagyon elkapta a fonalat, egymás után három gyors körében is javított a saját idején, végül az 1:37.061 perces eredményével nemcsak új csúcsot állított fel a Balaton Parkban, hanem Márquezt is megelőzte, igaz, mindössze hat ezredmásodperccel. A gyakorlás végén aztán Acosta túlságosan erőltette a további javítást, ennek következtében az egyik kanyarban látványos, de komoly sérüléssel nem járó bukásban volt része. Márquez ezt követően tudott javítani a saját köridején, de a legjobb időt már nem tudta megfutni. Öccse, az összetettben mögötte második Álex a délelőtti ötödik helyezése után ezúttal harmadik lett, megelőzve csapat- és honfitársát, Fermin Aldeguert.
A címvédő Jorge Martín (Aprilia) a 11., Marc Márquez ducatis márkatársa, a kétszeres világbajnok olasz Francesco Bagnaia pedig a 14. helyen fejezte be a gyakorlást.
A Moto3-as kategória délutáni edzésén a spanyol Maximo Quiles (KTM) volt a leggyorsabb, míg a Moto2-es mezőny pénteki második tréningjén a brazil Diogo Moreira (Kalex) motorozta a leggyorsabb kört a Balaton Parkban. A pénteki program zárásaként az elektromos vb-sorozat, a MotoE időmérő edzésére kerül még sor a hétvége egyetlen magyar indulójának, Varga Tibornak a részvételével, aki
kiváló mért edzést zárt, a negyedik helyről rajtolhat, és a hátránya csupán egy tizedmásodperc volt a második helyezett Baldassarrival szemben.
A program holnap folytatódik az edzésekkel, valamint a MotoE és a MotoGP összecsapásaival.