Egyszerűen megállíthatatlan Marc Márquez és a Ducati – a spanyol pilóta rajt-cél győzelmet aratott a gyorsaságimotoros-vb Magyar Nagydíjának szombati sprintfutamán a Balaton Parkban. Magabiztosan motorozott az élen, így inkább az volt a verseny tétje, hogy bárki meg tudja-e szorongatni a mögötte haladó VR46-pilótákat.

Marquez nyerte a Magyar Nagydíj sprintversenyét

A 13 körös viadal rajtjánál Márquez jól rugaszkodott el és az első kanyarkombinációban meg is tudta tartani a vezető pozíciót – írja az MTI. Mögötte a 2021-ben világbajnok francia Fabio Quartararo (Yamaha) bukott rögtön az első kanyarban, s még az első kör során ütközött egymással Enea Bastianini (KTM), valamint Johann Zarco (Honda). Közben az éllovas Márquez mögé sorrendben Di Giannantonio és Morbidelli sorolt be a második és harmadik helyre, őket Luca Marini (Honda), illetve Fermín Aldeguer (Ducati) üldözte.

A leintésig aztán az első öt helyen már nem változott a sorrend: Márquezt a közvetlen üldözői sem tudták igazán megszorongatni, Aldeguer pedig nem tudta lehagyni Marinit a negyedik pozícióért folytatott csatában.

Szót érdemel, hogy a címvédő spanyol Jorge Martín (Aprilia) a 17. helyről rajtolva egészen a 9. helyig jött fel, ám Márquez ducatis csapattársa, a kétszeres világbajnok olasz Francesco Bagnaia továbbra is szenved – csak a 13. helyen ért be. Ma a MotoE második futamával folytatódik a program, míg holnap délelőtt 11 órától rendezik a Moto3, a Moto2 és a MotoGP versenyeit.

A Magyarországra 33 év szünet után visszatérő vb-sorozat hétvégi programja vasárnap a Moto3, a Moto2 és a MotoGP Magyar Nagydíjával folytatódik Balatonfőkajáron.

Végeredmény, MotoGP, Magyar Nagydíj, sprintfutam (13 kör, 52,975 km), végeredmény (a dobogósok):

1. Marc Márquez (spanyol, Ducati) 21:13.465 perc
2. Fabio Di Giannantonio (olasz, Ducati) 2.095 másodperc hátrány
3. Franco Morbidelli (olasz, Ducati) 3.595 mp h.