A tegnapi forduló után már nyolc versenyző áll úgy a ponttáblázatban, hogy szerencsés esetben egy győzelemmel átveheti a vezetést a világbajnokságon. Történt ugyanis, hogy az edzésen - ismét - remeklő Vinales nyert, noha ehhez az is kellett, hogy a masszív, majdnem kétmásodperces előnyt kimotorozó Bagnaia elessen a futam második felében.

motogp-misano-2020-masodik-futam-26987

A spanyol yamahás mögött némi adok-kapok azért ment a dobogóért, de összességében az eddigieknél eseménytelenebb, kevésbé pörgős összecsapást láthattak a nézők.

Hárman a MotoGP-tabella élén

Nagy meglepetésre Espargaro, Mir és Oliveira tudott csak beleszólni a dobogós helyek sorsába, no meg Quartararo, aki a futam után igencsak élesen bírálta a versenyfelügyelőket. Az utolsó körökben ugyanis Mir, Espargaro és Quartararo harcolt a második helyért, ám a francia olyan sokszor lecsúszott a rázókő melletti zöld felfestésre, hogy hosszúkörös büntetésre ítélték, ráadásul közvetlenül a befutó előtt.

motogp-misano-2020-masodik-futam-26989

Ezt - érthető okokból - nem töltötte le, sőt azt állította, nem kapott figyelmeztetést a versenybíráktól, így esélye sem volt arra, hogy figyeljen a pályaelhagyásokra. Bagnaia is azt állította, hogy nem saját hibájából esett ki, ugyanis a telemetria adatai alapján ugyanolyan sebességgel, gázállással és dőlésszöggel haladt, mint korábban, mikor teljesen váratlanul kicsúszott - olyan meglepő volt, hogy műszaki hibára gyanakodott először. Mivel ezt semmi nem igazolta, szerinte a pályán lehetett valamilyen szennyeződés, ami miatt elveszítette vezető helyét.

motogp-misano-2020-masodik-futam-26991

Miller is saját hibáján kívül esett ki, ugyanis motorjával összeszedte Quartararo letépett sisakfóliáját - és erről képet is posztolt -, ami miatt nem volt megfelelő a Ducati hűtése, és kiállni kényszerült. Komoly csillaghullás volt tehát a tegnapi nagydíjon, ahol Vinales-Mir-Espargaro sorrend született, míg a bajnokság éllovasa, Dovizioso csupán kilencedik lett.

motogp-misano-2020-masodik-futam-26993

Ezzel hihetetlenül szorossá vált a tabella, ugyanis Dovizioso (84 pont) mögött csak egy-egy pont lemaradással következik Quartararo és Vinales, majd jön Mir (80 pont), de a 64 pontos Morbidelli és Miller is simán esélyes a vb-címre. A részletes ponttáblázat, illetve a tegnapi futam végeredménye a MotoGP.com-on olvasható. Szerencsére ezúttal sem kell sokat várnunk a folytatásra, mivel máris úton vannak a pilóták a következő helyszínre.

motogp-misano-2020-masodik-futam-26994

Ezen a hétvégén Catalunyában csapnak össze a versenyzők, ahol újra esélye lehet a villámgyors Ducatiknak és KTM-eknek a hosszú egyenesekben, így Dovi növelheti előnyét a tabellán, míg Miller felzárkózhat a tegnapi sisakplexi-fiaskó után.