Az új szabályok értelmében azok a gumigyártók, akik száraz versenyen legalább 2 győzelmet elértek a 2005-ös szezontól kezdve, korlátozott számban adhatnak slick gumikat a versenyzőknek. Az edzések, a bemelegítések és a verseny alatt maximum 31 gumi használható versenyzőnként, 14 első és 17 hátsó. Az új szabály azt is kimondja, hogy a hivatalos edzéseket megelőző napon 12 és 17 óra között a verseny technikai igazgatója megjelöli azokat a gumikat, amiket a csapatok kapnak.

Miért érdekes mindez? Egyrészt ugye a Dunlop profitálhat a dologból, hiszen ők azok akik 2005 óta nem győztek 2 alkalommal, és lehetőségük lesz a Michelint vagy a Bridgestonet utolérni. Másrészt a csapatoknak óvatosabban kell bánniuk a gumikkal az edzések alatt, hiszen ha a kb. 5 kvalifikációs gumit leszámítjuk, nem sok variálási lehetőségük marad a verseny napjára. Az ügy érdekessége egyébként, hogy az új szabályt aláírók között szerepel Hervé Poncharal neve is, aki a Dunlop-os Tech 3 Yamaha csapat főnöke.

Motegiben összeült a Grand Prix bizottság is, hogy megtárgyalják Rossi sárga zászlós ügyét. Amerikában nagy felháborodást váltott ki az eset, mivel a szabályok egyértelműek a sárga zászlós előzést illetően, Rossi mégsem kapott büntetést. A bizottság megállapodott abban, hogy az összes érinette fél (FIM, MSMA, IRTA, Dorna) részletesen megvizsgálja a sárga zászlós előzés szabályait és eljárásait, hogy megelőzzék Fülöp-szigeteken Phillip Island-en történt helyetlen döntéseket, valamint az ausztrál versenyigazgató is kap egy hivatalos levelet, amiben kiemelik felelősségét.

Mindemelett egy részletes tanulmány is készül olyan új technológai bevezetéséről, ami megkönnyíti a gyors reakciót a pályán történt baleseteknél.

Még egy érdekesség ami 'lapzárta' után érkezett. Melandri ma dönti el, hogy végre egy gyári csapathoz szerződik-e. Ja igen, a Ducatiról van szó, mivel a Honda két nyerge már elkelt.

Kapcsolódó anyagok:

800-as GP tesztek

Honda RC211V szétszedve

MotoGP Fórum

Szétnéztünk a MotoGP paddockban

Ki lesz a világbajnok?