Hazai közönség előtt Rossi ismét győzni tudott, 250-ben Porto bizonyult a legjobbnak, 125-ben pedig Locatelli húzott át elsőként a célon. Talma a 13., Tóth a 16. helyen fejezte be a mugelloi futamot.

A MotoGP futamot - 6 körrel a vége előtt - egy zápor miatt leintették, majd hatalmas csatát láthattunk Abe, Bayliss, Xaus, Biaggi, Gibernau és Rossi között. A rutin végül Rosii malmára hajotta a vizet, és nyerni tudott Gibernau és Biaggi előtt. Megítélésünk szerint egyébként, ha még egy kört menniük kellett volna, Gibernau valószínüleg utoléri Hondájával a 'gyengébb' Yamahát.

A 250-esek versenyét sajnos kihagytuk, a sorrend Porto, Pedrosa és Poggiali lett.

A 125-öt természetesen rendkivül nagy figyelemmel kísértük, ugyanis kötelezően szurkolunk mindkét magyar versenyzőnek. A mugelloi gyors pályának köszönhetően hatalmas buktákat produkáltak a versenyzők, számszerint 13-an estek ki a versenyből, pedig még az eső sem esett. Az élbolyban hatalmas csata alakult ki, és valóságos forgalmi dugó kezdett kibontakozni, ugyanis 8 versenyző egymást taszigálva próbálta megszerezni az első poziciót. A végén Locatellinek jött ki jól a lépés, így ő lett az első, Nieto - aki végig nagyon agresszíven motorozott - beszopta az egyik kanyart és visszaesett a 6. helyre és nevető negyedikkén a KTM-es Stoner fel tudott jönni a második helyre, míg Barbera a harmadik lett. Az idegtépő hajrát igazolandó, hogy az első hat versenyző 1 másodpercen belül teljesítette a 20 körös versenyt.

Tóth Imi csak egy hellyel maradt le a pontszerzésről, míg Talma 13-ként megszerezte a Malagutinak az első 3 VB pontot.

A csapat nagyon boldog, és persze Talma és managere, Stefano is az, de ők mégsem annyira elégedettek. Tegnap a szerelők valószínűsítették a probléma forrását, hogy mi okozza a motor ilyen gyenge teljesítrményét, de a hosszadalmas szerelés miatt nem volt idejük orvosolni azt. Egy szimering a ludas, amely által nem kap a blokk megfelelő levegő-benzin keveréket.

Mivel tudták, hogy ennek kicserélésére nincs idő, így tanakodtak azon, hogy mi legyen - a versenyen menjen Talma ezzel, vagy visszarakják a "régi" blokkot.

Talma döntött, és maradt ez a blokk!

Gábor tudta, hogy végig küszködni fog majd a teljesítménnyel, de apait-anyait beleadva pontokat akart szerezni, és kihozta a motorból a maximumot, sőt! A csapatfönök a futam befejeztével elismerte, hogy nem a motornak volt köszönhető a 13. hely, hanem Talmának! Ami viszont a lényeg, hogy az idei szezon 4. futamán Talmának sikerült pontokat szereznie....és nem is egyet!

A csapat máris Barcelonára koncentrál, a szerelők kicserélik a blokkban a szimeringet, és megérkezik az a henger is a versenyre, melyet az első két futamon használtak.

Már csak egy hét és jön a következő küzdelem a világbajnoki pontokért!

Jelenleg a Malaguti a konstruktőri táblázatban egyelő ponttal áll a Gilera mellett.

Míg el nem felejtem. Tavaly kint voltam Mugellóban, ha még nem láttátok az ott készült képeket, akkor itt az ideje, hogy megtekintsétek őket.