Száraz pályán, de erősen felhős időben rajtolt el tegnap az idei második spielbergi futam, melynek érdekessége volt, hogy a verseny előtt Vinales bocsánatot kért a Yamahától, tulajdonképpen beismerve, hogy nem ok nélkül tiltotta el csapata a versenyzéstől.

motogp-osztrak-nagydij-2021

Binder kockáztatott és nyert a kaotikus Osztrák Nagydíjon

Bagnaia lőtt ki legjobban a rajtnál, Quartararo előbb visszaesett pár helyet, majd felzárkózott a vezető hármas csoportba, a középmezőnyben pedig Lecuona tört előre, otthonosan mozogva a néha csepergő esőben és a változó tapadási viszonyok között.

motogp-osztrak-nagydij-2021

Úgy tűnt, Bagnaia és Quartararo között dől el a győzelem sorsa, ám mintha csak megrendezték volna, néhány perccel a leintés előtt leszakadt az ég. Quartararo látta, hogy riválisai kijönnek másik motorért, és mivel neki a bajnokság állása az első, csatlakoznia kellett a pontversenyben mögötte állókhoz, így szintén a boxba hajtott.

motogp-osztrak-nagydij-2021

Nem úgy Binder, aki kiszámolta – mint mesélte később az interjúban –, hogy ilyen intenzitású eső mellett a maradék négy körben nem tudják utolérni a vizesgumira váltók, így kint maradt slicken. Remek tanulmány volt ez a négy kör azoknak, akik szerint a slick „közúton is jobban tapad, mint bármi más”, ugyanis a barázdált abroncsra váltók úgy kerülték ki a slicken andalgókat, mintha azok nem is MotoGP, hanem 300-as szupersport gépeken mentek volna előttük.

motogp-osztrak-nagydij-2021

Marc Marquez volt a kakukktojás, aki remekül ment szárazon, szemerkélő esőben, majd a motorcseréből is jól jött ki – szokás szerint –, és a végső győzelemre is esélyes volt. Ám túl korán nyitotta meg a hajrát, és az egyes kanyarban kicsúszott, egy biztos dobogót és szinte biztos győzelmet eldobva az osztrák pályán.

motogp-osztrak-nagydij-2021

Ezzel szemben Bagnaia beért, de nem olyan eseménydús volt az utolsó pár perc, hogy nem is tudott felelni a riporter kérdésére, hogy „hány motort előztél meg az utolsó körben?” – csak széttette a kezét, hiszen úgy a mezőny felén átgázolt, és lett második egy óriási, utolsó körös hajrával. A kockáztató Bindert azonban nem tudta utolérni, így hazai pályán nyert a KTM, Bagnaia lett a második, és a múltheti győztes, Jorge Martin állt fel a dobogó harmadik fokára.

motogp-osztrak-nagydij-2021

Érdekes módon Quartararo nem tudott lépést tartani a többi vizesgumis vetélytárssal, csak hetedik lett. Ám mögötte olyan nagy volt a keresztbeverés, hogy bár üldözői megelőzték a versenyen, Zarco kiesésével annyit változott a pontállás, hogy így is tovább növelte az előnyét a tabella élén.

motogp-osztrak-nagydij-2021

Nagy pillanat volt, amikor Rossi – két körrel a vége előtt – harmadik helyen haladt slicken: csak úgy lobogtak a sárga zászlók! Bár a végén csak 8. helyen intették le, így is elégedett lehet, hiszen ez volt a visszavonuló Doctor idei legjobb eredménye. 

motogp-osztrak-nagydij-2021

Ez volt hát 2021 egyik legizgalmasabb, egyben legkaotikusabb futama, mely után Quartararo már 181 ponttal vezeti a vb-t, mögötte Bagnaia, Mir és Zarco következik 134, 134 és 132 ponttal. Folytatás Silverstone-ban, két hét múlva, majd a brit verseny után Spanyol- és Olaszországba látogat a mezőny.