Meglepő módon Jack Miller kapta el legjobban a rajtot, sőt közel egy másodpercre el is húzott üldözőitől, ám csakhamar utolérték, s a bolyból előbb Rossi, majd az olasz hibája után Zarco ragadta magához a vezetést.

Míg az élen öldöklő csata folyt - néha koccanásokkal, idomtörésekkel fűszerezve -, addig a középmezőnyben Dovizioso szenvedett, aki a gyors kanyarokban egyszerűen nem tudta tartani a lépést, márpedig ilyenekből bőven akad az ausztrál, tengerparti pályán...

A verseny féltávjánál úgy tűnt, Marquez tud Dovi gyenge szerepléséről, s csak biztonsági motorozásra játszik, nem ritkán a negyedik-ötödik helyre is visszaszorult. A végjáték azonban nagy meglepetést hozott: míg az utolsó négy-öt körben yamahások egymást gyepálták, az ifjú spanyol ritmust váltott, s kihasználva a többiek harcait, gyorsan egy másodperc körüli előnyt épített ki. Végül a dobogóra Rossi és Vinales állhatott fel, igaz, a rendkívül meggyőzően motorozó Zarco csak két századmásodperccel (!) maradt le a pódiumról.

Ezzel Marquez már 33 ponttal vezet, és csak két futam van hátra, igaz, abból az egyik Sepang, ahol a Ducati pilótái - a motor bődületes erejét kihasználva - újra brillírozhatnak.

MotoGP - Phillip Island - Végeredmény:

1. Marc Marquez - Repsol Honda (RC213V)

2. Valentino Rossi - Movistar Yamaha (YZR-M1)

3. Maverick Viñales - Movistar Yamaha (YZR-M1)

4. Johann Zarco - Monster Yamaha Tech3 (YZR-M1)

5. Cal Crutchlow - LCR Honda (RC213V)

6. Andrea Iannone - Suzuki Ecstar (GSX-RR)

7. Jack Miller - EG 0,0 Marc VDS (RC213V)

8. Alex Rins - Suzuki Ecstar (GSX-RR)

9. Pol Espargaro - Red Bull KTM Factory (RC16)

10. Bradley Smith - Red Bull KTM Factory (RC16)

11. Scott Redding - Octo Pramac (GP16)

12. Dani Pedrosa - Repsol Honda (RC213V)

13. Andrea Dovizioso - Ducati Team (GP17)

14. Karel Abraham- Pull&Bear Aspar (GP15)

15. Jorge Lorenzo- Ducati Team (GP17)

16. Tito Rabat - EG 0,0 Marc VDS (RC213V)

17. Alvaro Bautista - Pull&Bear Aspar (GP16)

18. Loris Baz - Reale Avintia (GP15)

19. Sam Lowes - Factory Aprilia Gresini (RS-GP)

20. Hector Barbera - Reale Avintia (GP16)

21. Danilo Petrucci - Octo Pramac (GP17)

22. Broc Parkes - Monster Yamaha Tech3 (YZR-M1)