Hétvégén megkezdődött a 2023-as MotoGP-szezon, mégpedig a világbajnokság történetének első sprintfutamával. Mintha csak Moto3-összecsapást láttunk volna, olyan adok kapok ment, aminek sajnos áldozatai is voltak. Kilökték az idei év egyik vb-esélyes pilótáját, Bastianinit, így Bagnaia egyedüli gyári ducatisként húzta be a győzelmet, nyomában Martinnal és a meglepetésre edzéselső Marquezzel.

motogp-portimao-2023

Ezután a versenyen még könnyebb dolga volt, mivel Bastianini sérülése miatt nem indulhatott, míg Marquez egy szinte felesleges manőver során összeakadt Martinnal, majd attól megbillenve oldalról nekiütközött a korábban első helyen álló, helyi Oliveirának:

Ezzel rögtön három-négy, győzelemre esélyes rivális búcsúzott, így aztán Bagnaia kényelmes győzelmet aratott Vinales és Bezzecchi előtt. Ráadásul Marquez sérülése olyan súlyos, hogy biztosan kihagyja a következő, Argentin nagydíjat, Bastianini felépülése pedig kérdéses, így két fontos kihívóval kevesebb lehet a rajtrácson most hétvégén. A világbajnokság ugyanis napokon belül folytatódik, mégpedig a tengerentúlon, és a portugáltól merőben eltérő karakterű pályán, így új pilóták is esélyesek lehetnek a győzelemre.

motogp-portimao-2023
Marquez a verseny után már hiába ment be a portugál pilóta boxába és kért elnézést teátrálisan a tribünön ülő szurkolóktól, ez csak olaj volt a tűzre... Mi több, Martin lábfelcsontja is eltört, így ő sem lesz 100%-os a következő összecsapáson

Miller KTM-es szárnyalását látva nem lepődnénk meg az ausztrál győzelmén, miként Vinales második helye is azt bizonyítja, hogy több motormárka is megszorongathatja idén a világbajnok Ducatit. Akárhogy is, négy nap múlva kezdetét veszi a gyorsaságimotoros-világbajnokság második versenyhétvégéje, ahol kiderül, hogy folytatódik-e Bagnaia diadalmenete.