Szokatlanul meleg időben rajtolt el tegnap délután a GP mezőnye, és az élen nem is változott a sorrend - Marquez Rossival a nyomában lőtt ki. Viszont mögöttük annál nagyobb helycserék történtek, ugyanis Quartararo - állítása szerint Rins hibája miatt - elesett, magával rántva Doviziosót is, aki agyrázkódást szenvedett, motorja pedig hatalmas lángcsóvát húzva csúszott a pálya szélére. Később megerősítették, hogy mindkettőjüket fejsérülés miatt vitték kórházba, de egyelőre úgy fest, hogy egyikük sem szorul hosszabb kezelésre.

motogp-silverstone-2019-22926
Rins manővere és Quartararo bukása indította el a dominót, melynek végén kórházba kellett szállítani az emlékezetkieséssel küzdő Doviziosót

Eközben az élen Marquez és Rins alaposan ellépett a harmadik Rossitól, sőt a suzukis a verseny felénél meg is előzte a világbajnokot, ám Marquez nem hagyta annyiban a dolgot, és visszavette a stafétát. Mögöttük Rossi próbálta megtartani a harmadik helyet, de az új aszfalt miatt rohamosan kopó hátsó gumi meggátolta ebben, így a Doctor ezúttal sem állhatott dobogóra - csapattársa, Vinales vette át a helyét.

motogp-silverstone-2019-22922
Marquez uralta a futamot...

Az utolsó két-három körben mindkét éllovas sokat hibázott, ám úgy tűnt, hogy Rins a gyorsabb. Fiatal kora dacára valószínűleg sokszor látta az ifjú spanyol a Mint a villám című filmet, ugyanis a forgatókönyvet lemásolva folyton lehetetlen helyeken, gyors kanyarok külső ívein, a rázókövön próbált előzni, amivel kissé össze is zavarta Marquezt.

motogp-silverstone-2019-22921
...de Rins az utolsó kanyarban meglepte őt, és behúzta a győzelmet. Marquez úgy nyilatkozott: nem örül, hogy csak második lett, de ez a vereség korántsem olyan fájdalmas, mint a legutóbbi, Dovi ellen elvesztett csata

A hondás ezután zárta az íveket, a tempó helyett csak arra koncentrált, hogy ne hagyjon helyet maga mellett. Igen ám, de Rins pont erre számított, és nagy, szabályos íveket rajzolva a kanyarok kigyorsítási pontjára összpontosított, ami meg is hozta gyümölcsét. Az utolsó jobbosban Marquez „levágta” a kanyart, Rins viszont a csúcspontról teligázon kigyorsítva kibújt mögüle, és egy hajszállal - egészen pontosan egy századmásodperccel (!) - Marquez előtt haladt át a célvonalon, majd Vinales érkezett fél másodperccel mögöttük. A futam részletes végeredménye itt található.

motogp-silverstone-2019-22923
A hírek szerint Dovizioso és Quartararo is motorra ülhet a következő, misanói összecsapáson

Ezúttal is csak két hetet kell várni a folytatásra - egy legendás helyszínen, Misanóban csapnak össze legközelebb a pilóták.