Lorenzo körrekordot futva biztosította edzéselsőségét, Rossi pedig a célegyenes végéről várta a zöld jelzést a valenciai futamon. A Doctor szokásától eltérően kiváló rajtot vett, sorra előzte a privát motorokat, percek alatt letudta az első tíz riválist, majd a verseny harmadára már a negyedik-hatodik helyért harcolt. A kacskaringós spanyol pálya nem könnyítette meg a dolgát, így körönként csaknem egy másodpercet kapott az élen zavartalanul köröző csapattársától, amivel gyakorlatilag el is dőlt a verseny, és ezzel együtt a bajnoki cím sorsa.

motogp-valencia-2015-6921
Lorenzo volt a leggyorsabb, míg csapattársa a legmegbízhatóbb - Rossi egyedülálló módon minden futamon célba ért a 2015-ös évadban. A Yamaha kiváló párost és remek motort hozott össze idén

A verseny kissé unalomba fulladt innentől, hiszen eddig is a Doctor előzései adtak munkát a rendezőknek, csupán Pedrosa kései feltámadása színesítette a futamot. A spanyol veterán ugyanis az utolsó három körben rendre gyorsabb volt az élen haladó Lorenzo-Marquez kettősnél, be is érte őket, sőt meg is előzte csapattársát. Marquez azonban nem állt be mögé, hogy segítségével - a futam során először - esetleg beszúrjon Lorenzónak, a két hondás inkább egymást előzgette oda-vissza, amivel Lorenzo gyakorlatilag ellenfél nélkül, magabiztos előnnyel ért célba. Megvan hát az idei bajnok, az a Jorge Lorenzo, aki ráadásul most először, a zárófutam végén vezette pontelőnnyel a 2015-ös bajnoki tabellát. A Yamaha bezsákolta az egyéni és a csapatvilágbajnoki címet is, Lin Jarvis elégedett lehet, csupán a rajongók bánkódhatnak - a Doctor büntetése miatt valószínűleg egy látványos, nehezen felejthető csatát szalasztottak el, ami megkoronázta volna az utóbbi idők legizgalmasabb MotoGP évadát.