A nagy motorsportsorozatok közül elsőként a Formula-1 pilótái húznak sisakot, mégpedig most hétvégén az osztrák Spielbergben. Le is táboroznak a versenyzők, és jövő héten ugyanott csapnak össze, majd egy hétre rá, július 19-én Magyarországra látogat a száguldó cirkusz.

Indul a MotoGP- és WSBK-szezon

Eközben a motorosok is lázasan készülnek a késői szezonnyitóra, ami a véglegesnek tűnő menetrend szerint július 19-én, tehát bő két hét múlva lesz Jerezben, és a motorosok is ismételnek: egy héttel később rádupláznak a jerezi fordulóra. Ezután Brnóban (augusztus 9.) és Spielbergben (augusztus 16.) folytatódik az idény, mely a tervek szerint legalább 13-14 fordulós lesz 2020-ban.

motogp-wsbk-es-f1-versenynaptar-25855
Már csak percek kérdése, és kezdődik... Idén csak a Moto3- és Moto2-pilóták kóstolhattak bele a versenyzés izgalmaiba, míg a királykategória résztvevői július közepén lépnek pályára

Két héttel a gyorsaságimotoros-világbajnokság nyitófutama után nyeregbe pattanhatnak a Superbike legjobbjai is, ők július 31-én Jerezben váltják a GP-pilótákat, azaz a spanyol pályán kivételesen három nagydíjat rendeznek két hét leforgása alatt.

motogp-wsbk-es-f1-versenynaptar-25854
A jelenlegi tervek szerint hat Superbike- és 13 MotoGP-hétvégét rendeznek 2020-ban

Muszáj is sietnie a szervezőknek, mert nem áll jól a Superbike-vb szénája – a jelenlegi naptár alapján mindössze hat (!) versenyhétvégét terveznek 2020-ra. Ha nem változik a helyzet, akkor október 4-én Franciaországban ér véget az idei bajnokság, míg a MotoGP várhatóan a megszokott helyszínen és időpontban (Valencia, november 15.) búcsúzik a kurta 2020-as szezontól.