A kötelező blokkolásgátló és az egységes zajszint limit mellett egy harmadik, motorosokat is érintő rendelet is előkészítési fázisban van, már ha hihetünk a motoros körökből felröppent pletykáknak. Eszerint 2016-tól a többi szigorítással együtt azt is bevezetnék, hogy csak homológ gumiabroncsot lehessen felszerelni a motorra, vagyis a forgalmi engedély egy új bejegyzéssel bővülne, hogyaszondja X márka Z típusa, 160/60-17 méretben.

gumiabroncs motor eu 2016
A méret megkötése mellett a választható típusokat is korlátoznák

Az abroncs gyártóját egyben köteleznék, hogy a típust az új motor értékesítését követően tíz évig forgalmaznia kell, hogy biztosítva legyen az utánpótlás a jogkövető motorosok részére. A sportmotorok esetében ez azt jelentené, hogy az amatőr pályanapokon is egy erős kompromisszumokkal küzdő, nem kimondottan versenykörülményekre megálmodott gumit kellene koptatni a ringen, míg a túraenduróknál a valódi terepezést vennék ki a pakliból, hiszen az utcai kerekek aligha bírnának a homokkal és a sárral.

A rendelet ellenzőinek jó hír lehet, hogy Németországban jelenleg is érvényben van egy hasonló szabályozás, ám ott a gyártók típusonként több lehetséges márkát is jóváhagynak, hogy ne hozzák kényszerhelyzetbe a motorosokat. Ez azért is fontos, mert több motorgyár eltérő abroncsokkal hozza ki modelljeit, így azonos típusú, nullkilométeres gépeken is találhatunk - a gyártás idejétől függően - eltérő márkájú és mintázatú abroncsokat.