Először is tisztázzuk a használt lánccal és lánckerekekkel kapcsolatos leggyakoribb félreértést! Azt mondjuk a köznyelvben, hogy „megnyúlt” a lánc, pedig ilyen gyakorlatilag nincs, hiszen amikor a tömör fém jelentősen megnyúlik, akkor általában szakad is...

motor-lancszett-vasarlasa-es-apolasa
Ha ezt látod, akkor már biztosan csereérett a lánc, s vele együtt a lánckerekek is

Az viszont igaz, hogy valóban hosszabb lesz a lánc az idő múlásával, ezért kell feszíteni rajta, ám ez elsősorban nem az anyag nyúlásából, hanem a csapok és a szemek kopásából fakad. Azaz valójában az illesztési hézagok nőnek meg, és ezért kezd lógni a lánc, ráadásul gyakran nem is egyenletes ez a kopás.

Hogyan válassz új láncszettet a motorodra?

Ha a csapok egyforma mértékben kopnak el, középállványon, a hátsó kereket forgatva a lánc mindig azonos távolságra lesz a lengővilla – vagy a lengőkar – aljától, amit szintén kissé pongyolán fogalmazva „egyenletesen nyúlásnak” neveznek. Persze ez a ritkább, és sokkal valószínűbb, hogy a kerék forgatása közben hol kisebb, hol nagyobb a lelógás mértéke, amivel sajnos nem tudsz mit kezdeni. Ha megfeszíted ugyanis, hogy

a leglazább ponton beállítsd a gyárilag előírt, jellemzően 25-35 mm-es holtjátékot, akkor a feszesebb részeken már peng a lánc, mint a gitárhúr, egyszersmind feszíti az első lánckerék tengelyét, csapágyát, szimmeringjét, azaz más alkatrészekben is kárt tehet.

Ha tehát azt látod, hogy egyenetlen a kopás, nyúlás mértéke, akkor sajnos nem várhatsz tovább – ideje lecserélni a szettet. Igen ám, de hogyan válaszd ki az új láncot és lánckereket?

motor-lancszett-vasarlasa-es-apolasa
Ha a kereket forgatva nem ilyen egyenesen fut, hanem „hullámzik” a lánc alsó ága, vagy egyesben, lassan haladva egyenletes gázon is enyhén rángat a motor, akkor sajnos egyenetlen a kopás, és muszáj lecserélned a láncot, valamint a lánckerekeket

Számos jellemző szabja meg, hogy egy lánc megfelelő lesz-e a motorodra. Úgy a legkönnyebb bemutatni ezeket, ha egy népszerű gép láncán bemutatjuk, hogy melyik karakter mire utal. Ebben segítségünkre volt az immáron itthon, magyar nyelven is elérhető Motozem webáruház, ahol a rendkívül praktikus alkatrészkereső segítségével kiválasztottunk egy átlagos, 15 éves Suzuki GSX-R 600-at, és annak – mindössze 48 290 forintba kerülő – D.i.D láncszettjét.

A lánc 525 VX jelzésű, amiből az 525 a lánckerék csapjainak távolságára, s ezzel együtt a lánctagok hosszára és szélességére utal.

Egészen konkrétan az 525 azt jelenti, hogy 5-ös sorozatú, tehát 5/8 hüvelykes (16 mm) osztású a lánc, míg az utána következő, jellemzően 20-as, 25-ös vagy 30-as érték azt mutatja meg, hogy 2-szer, 2,5-szer vagy 3-szor 1/8-ad hüvelyk (8 mm) egy-egy tag mérete. Ezután jön a VX, ami a csapokat óvó gumigyűrű kialakítását jelöli – ebből egyaránt találunk hagyományos O-gyűrűs és bonyolultabb felépítésű, X-gyűrűs változatokat is, jellemzően ahogy nő a motorok teljesítménye, úgy lesz egyre összetettebb a tömítés is.

Legyen szó bármilyen motorról, az online keresőkkel gyorsan megtalálhatod, hogy milyen láncot, illetve lánckereket javasol hozzá a gyártó, és ha csak nincs különleges ok rá (pályázás miatt felrakott rövidebb áttétel stb.), akkor ettől nem is éri meg eltérni.

Hogyan ápold a motorláncot?

Petróleum, féktisztító, gázolaj és WD-40? Bárcsak annyi ezresünk lenne, ahányszor láttuk a motoros csoportokban, hogy ezek közül melyikkel érdemes tisztítani a láncot... Nagyon sommásan összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a kimondottan lánc tisztítására készült spray-vel és a hozzá ajánlott, speciális kefével nem hibázhatsz, viszont érdemes megnézned a motorod gépkönyvét is, hiszen számos gyártó egyszerű petróleumot ajánl ilyen célra.

motor-lancszett-vasarlasa-es-apolasa
A lánctisztítást érdemes legalább évente/ötezer kilométerenként elvégezni, de ha sokat motorozol poros környezetben, akkor ennél sűrűbben is szükség lehet rá

A szerek maradékát vízzel, de semmiképpen ne nagynyomású mosóval távolítsd el, és fontos, hogy befújás előtt hagyd megszáradni a láncot! Ha teheted, ne a sokak által használt módszert kövesd, azaz ne a lánckerékre fújd a spray-t, hanem az alsó szárra célozva előbb felülről, majd oldalról is fújd be a láncot! Amint megszáradt, már indulhatsz is, és a következő néhányszáz kilométeren – illetve az első nagyobb esőig – nincs is más teendőd vele.

Tíz jótanács, hogy hosszúéletű legyen a láncod

A végére összefoglaltuk a legfontosabb jótanácsokat, melyeket betartva sokat tehetsz érte, hogy sokáig szolgáljon az új láncszetted:

1. Jegyezd fel, hogy mikor/hány kilométernél tisztítottad ki a láncot, és legkésőbb ötezer kilométerrel később ismételd meg a karbantartást!

2. Ha sokat motorozol földúton, poros környezetben, legalább kétezer kilométerenként alaposan mosd le a láncot és gyakrabban használj láncspray-t is!

3. Mindig az ideális feszességre állítsd be a láncot!

4. Ha szakaszosan nyúlt, egyenetlenül lóg a lánc, akkor a legfeszesebb résznél állítsd be az előírt 25-35 mm-t, mert így elkerülheted, hogy a túl feszes lánc tönkretegye a lánckereket, annak csapágyát és szimmeringjét!

motor-lancszett-vasarlasa-es-apolasa

5. A lánc tisztításához soha ne használj nagynyomású mosót, helyette simán folyóvízzel öblítsd le a szereket és kompresszorral fújd ki a vízcseppeket a tagok közül!

6. Csak akkor fújd be láncspray-vel, ha már teljesen megszáradt!

7. Lehetőleg a lánc alsó szárára fújd a spray-t, mégpedig több irányból, hogy a kenőanyag bejusson a csapok tömítéseihez is!

8. Két mosás között érdemes a nap végén, közvetlenül megállás után befújni a láncot, amíg meleg, hiszen így könnyebben eloszlik rajta a kenőanyag.

motor-lancszett-vasarlasa-es-apolasa

9. Vásárláskor ragaszkodj a legjobb minőséghez, az ismert márkanevekhez (pl. D.i.D.), hiszen egy átlagos motoron csak 5-6 szezononként szorul cserére a minőségi láncszett, azaz a jó döntéssel hosszú évekre elfelejtheted a lánccserével járó macerát.

10. A gyakori fújással és tisztítással sokat tehetsz azért, hogy többtízezer kilométeren át szolgáljon az új láncszett, ha pedig beruházol egy automatikus láncolajozóra, akár meg is duplázhatod az eredeti élettartamot!