A Kawasaki Magyarország kiemelkedően fontosnak tartja a közúti motorozás biztonságának javítását, s ezért számos erőfeszítést is tesz. A márka rendezvényein, kommunikációjában, promócióiban kiemelt szerep jut a témának, de a Kawasaki szervizakciók vagy akár a védőfelszerelések értékesítése is ide sorolható. Idén azonban újabb fontos elemmel bővült a kínálat, hiszen a márka hazai képviselete már nem csak felhívja a figyelmet a biztonság fontosságára, hanem saját közlekedés-biztonsági programot is indít.

Munkában a Ride for Life csapata

Személyre szabott oktatás

A rendezvénysorozat első állomása a májusban megrendezésre kerülő Kawasaki vezetéstechnikai tréning. A program kialakításában a Ride for Life működött közre, melyről tudni érdemes, hogy a vállalkozást hazánk motorosjárőreinek kiképzését végző négy vezetéstechnikai tréner hozta létre. A speciális tréninget pedig a Ride for Life oktatójának, Fiedor Ferencnek a neve is fémjelzi, aki egyébként az ide évtől már egy Kawasaki nyergében rója a kilométereket.
motor-vezetestechnika-kawasaki-4730
Fiedor Ferenc oktató gyorsan összebarátkozott az új motorral
Az egynapos képzésen először felmérik a résztvevő motorosok tudását, majd annak megfelelően állítják össze a tréning feladatait. A program során nem tantermi, hanem kifejezetten gyakorlatorientált képzésre kerül sor, melynek elsődleges célja a motorkezelési tudás fejlesztése, a biztonságos közúti motorozáshoz szükséges legbiztonságosabb technika, manőverezési képesség, leghatékonyabb fékezés és akadályelkerülés elsajátítása.
motor-vezetestechnika-kawasaki-4728
Motormárkától függetlenül várják az érdeklődőket, akik olyan speciális feladatokkal is megismerkedhetnek, mint a meredek emelkedőkön végrehajtott manőverek
Az oktatásra bárki jelentkezhet, vagyis a Kawasaki motorkerékpár nem feltétele a részvételnek. A két időpontban is megrendezésre kerülő képzésre csak korlátozott számú hely áll rendelkezésre, ezért érdemes mielőtt regisztrálni - a helyszínről, időpontokról, illetve a jelentkezés feltételeiről és a regisztráció részleteiről a Kawasaki honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.