Először is, mielőtt bárkit elriasztanék: aki csak teheti, próbálja ki a motorkölcsönzést, ha idegen országban, pláne, ha idegen földrészen jár. Ez remek alkalom új barátságokra, a szervezett úton nem látható helyek felfedezésére és a kikapcsolódás élményfaktorának növelésére is. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a kölcsönzőkben gyakran irreális feltételeket szabnak, melyekről sokszor csak utólag derülnek ki, milyen terheket is róttak a betérő vendégekre.

Túlmegy minden határon

Főként a robogókölcsönzőkre jellemző, hogy igen szűk mozgásteret adnak a bérlőknek, előfordul napi száz kilométer körüli limit, és ugyanígy megeshet, hogy például az adott nagyváros területére korlátozzák a szabad mozgást. Ha ezt túlléped, komoly többletköltséget kell fizetned, ami az egekbe srófolhatja az egyébként is súlyos bérleti díjat.

motorberles-kulfoldon-6101
Ne csak a külső jegyeket, hanem a motor működését is alaposan vizsgáld át indulás előtt! Ezzel megelőzheted, hogy bármennyit is veszíts a korábban fizetett kauciódból

Fontos hát, hogy részletesen olvasd el a szerződést, és kérdezz rá az utolsó részletre is, nehogy később maradjon keserű szájíz a jól induló kaland miatt. Légy alapos az átvételkor, egyesével nézd át a motor elemeit, minden karcolást rögzíts a kapott papíron, ennek hiányában pedig fotózd le őket - ez jó lehet bizonyítéknak, hogy már eredetileg is ott voltak a sérülések. Ez főként az olcsó kismotorok esetén fontos, melyeket sem a tulajdonosok, sem a bérlők nem kímélnek, így gyakran szenvednek apró, ám később felszámítható műszaki hibáktól.

Otthoni felkészülés

A bérlésre valójában már otthon, az indulás előtt érdemes felkészülni. Ennek első lépése, hogy kiválasztod a nyaralóhoz vagy szállodához közel eső kölcsönzőket, egyeztetsz velük a kinézett motorról, feltétlenül kitérve a kaució mértékére és módjára is.

motorberles-kulfoldon-6103
Készülj saját térképpel vagy navigációval, mert a hasznos kütyüket rendszerint drágán mérik - akár napi több ezer forintot is kitehet a plusz költség

Ez utóbbi már sokszor meghiúsította az üzletet, tudniillik több helyen nem fogadnak el készpénzt és egyszerű bankkártyát, mivel a cégek belső szabályzatának megfelelően kizárólag hitelkártyára terhelhetik a biztosítékként zárolt összeget. Enélkül tehát nincs értelme belevágnod, s ugyanígy fontos, rendelkezz nemzetközi jogosítvánnyal, amit bármelyik hazai okmányiroda percek alatt elkészít. Két darab igazolványkép és 2300 forint ügyintézési díj fejében megkapod a kis könyvecskét, mely feljogosít, hogy az EU-n kívül is autóba vagy motorra ülj.

motorberles-kulfoldon-6104
A külföldi közlekedés egyik alapfeltétele a nemzetközi vezetői engedély. Gyorsan és olcsón kiváltható, utána már csak vigyázni kell rá, mert az egyszerű papírból készült irat a kabátzsebben könnyen gyűrődik, tépődik

Szintén az indulás előtti felkészülés része, hogy megtudd: kint vajon adnak-e sisakot, illetve kesztyűt, hogy a térd- és gerincvédőt ne is említsük. Jóllehet, a legtöbb vállalkozás igyekszik biztosítani ezeket, de a „géppark" ilyen téren is gyakran leharcolt, ezért ésszerűbb, ha a saját holmidat viszed magaddal. Ez már csak azért is fontos lehet, mert a turistákra vadászó, profitra éhes bérbeadók sokszor túlzásba viszik az egyéb költségek meghatározását. Találkoztunk már olyan példával is, hogy az összesen vagy tízezer forintot érő, lepusztult kesztyűért és sisakért 57 ezer forintot (!) kértek egy hétre, miközben a helyi piacon három-négy új szettet vásárolhattunk ennyiből. A tájékozódás szintén sokba kerülhet, hiszen a navigációs készülék bérleti díja is könnyen elérheti a napi 10-15 eurót - ha legalább egy hétre szeretnéd kölcsönözni, valószínűleg jobban megéri egy használt eszközt beszerezni indulás előtt.

motorberles-kulfoldon-6105
Először mérd fel a terepet, gyalogosként vagy utasként szokj hozzá a helyi forgalom ritmusához, a sofőrök szokásaihoz, és csak utána tedd próbára magad motorral!

Fontos, hogy hagyj időt magadnak az átállásra, a hely kiismerésére, ne vágj bele már az első nap a csapatásba! Fedezd fel a várost, jegyezd meg a főbb csomópontokat, figyeld, mennyire biztonságos a közlekedés, és csak utána indulj útnak! Ha figyelsz erre a pár szabályra, garantáltan élvezetes és gondtalan lesz a nyaralás, egy olyan élménnyel fűszerezve, mely tényleg felejthetetlenné teszi a kirándulást.