Talán neked is feltűnt, hogy a jól ismert hágókon, motoros találkozóhelyeken és pályákon szinte ugyanabból a szögből készül a legtöbb fénykép, a végeredmény mégis merőben eltérő. Hogyan lesz az egyik lélegzetelállító, amitől azonnal útra kelnél, míg a másik figyelemre sem méltó? A kiváló munka záloga a gondos előkészület, de ne gondolj nagy dolgokra - másodperceken múlik, hogy milyen is lesz fotó.

motorfotozas-videozas-10167
Néha éppen a kézenfekvő a rossz megoldás. Ehhez a képhez egy nagyjából két méter magas, tűszerűen elvékonyodó sziklára kellett felmásznia a fotósnak, de megérte, mert a motor mellől kattintva korántsem lett volna ilyen látványos a végeredmény

Mintha folyton egyesben mennél a motoroddal

Napjainkban egy sokrétűen (el)állítható, használt gép vígan kijön 30-40 ezer forintból, miként akad a piacon DSLR, azaz tükörreflexes váz is sokrétűen használható objektívvel 70-80 ezer körül. Persze ez nem kevés pénz, hiszen akár egy fél szezonon át tankolhatsz belőle, ugyanakkor a menő okostelefonok a többszörösébe kerülnek, vagyis a műszaki cikkek piacán igazán nem számítanak drágának.

motorfotozas-videozas-9941
A motoroskabát zsebében elférő, kompakt gépek között is szép számmal akad olyan, amin megtalálhatók a legfontosabb beállítások. Használtan 30-40 ezer forint között már találhatsz ilyet, és így garantáltan nem maradsz le a legjobb pillanatokról

Legtöbben nem is a vásárlásnál hibáznak, hanem ott, hogy lusták foglalkozni a fényképezővel, és pont úgy használják, mintha motorjukkal mindig csak egyesben, félgázon közlekednének - egyszerűen nem érdekli őket, hogy az tudna többet is. A kis forgótárcsát első másodpercben átpattintják a zöld kockára (automatikus beállítások), és jókedvűen kattintgatnak vele, hagyva, hogy a technika döntse el helyettük, mit is szeretnének... Mi az első kategóriából, a motorozáshoz jobban passzoló, zsebben hordható kompaktból szereztünk be egyet, s most megmutatjuk, hogy miért érdemes legalább az alapfogalmakat átnézni, és micsoda különbség lesz az azonos helyen és időben készített fotók között, ha egy kicsit játszunk a beállításokkal.

Rendre akkor igazán „beszédes” egy fotó, ha a téma - mindenféle utómunka nélkül is - vonzza a szemet, esetleg úgy tűnik, mintha szinte megmozdulna, pedig még mindig állóképről beszélünk. Mindkét hatást viszonylag könnyen elérheted, melyhez a lenti, keretesben felsorolt teendők mellett csupán néhány apróságra kell figyelned.

motorfotozas-videozas-9944
A kompakt fényképező előnye, hogy akár motoron ülve is bármikor másodperceken belül előkaphatod, és ilyen hangulatos fotókat lőhetsz vele. Ez a kép is a nyeregből készült a lenyűgöző Giau-hágón

Háromütemű fotóstornaTényleg csak néhány másodpercet vesz igénybe az előkészület, mégis sokkal látványosabbak, szebbek lesznek a képeid, ha nem spórolod el ezt a műveletet.- Első - szó szerint - lépésként állj a napnak háttal és távolodj el kicsit a motortól! Lépj hátra párat, és a fényképező zoomját használva közelíts a témára!- Ha ez megvan, kissé guggolj le, hogy az üzemanyagtartály vagy hengerfej legyen szemmagasságban, ezáltal a vas még nagyobbnak, monumentálisabbnak hat majd.- Végül „takarítsd ki” a hátteret, azaz helyezkedj úgy, hogy semmi zavaró elem (kuka, csúnya tereptárgy vagy színes, a figyelmet elvonó fal, építmény stb.) ne rontsa el az összképet!

motorfotozas-videozas-10094
Általában a nap világítja meg a témát, ezért igyekezz úgy állni, hogy mindig a hátad mögül süssön...
motorfotozas-videozas-10093
...ellenkező esetben a részletek elvesznek, és éppen a lényeges pontok lesznek sötétségben, mint itt is, pedig a két fotó azonos helyen és időben készült
Ha közvetlenül a téma mögött esetleg szemetes az aszfalt vagy a parkoló, ne légy rest összeszedni, hisz' ezzel a képed és a környezeted egyszerre lesz szebb - két legyet egy csapásra. A fenti technikák egyébként nem csak a hatalmas objektívekkel rohangáló motorosoknak hasznosak, elvégre egy szál telefonnal is hasonlóan kell eljárnod, hogy ne az Instagram-effektek mentsék meg a képet, sőt inkább ne is legyen szükséged rájuk...

Ez már egy erős alap, hogy ne a lomtárában végezzék a képek, de az igazán emlékezetes fotóhoz érdemes még egy kicsit tekergetni a forgókapcsolót. Ha okosan vásároltál, akkor minden bizonnyal találsz a fényképezőn egy Av (Aperture value) állást. Egy komplett cikket megérne, hogy a megfelelő Av-érték kiválasztása mikor és miért is fontos, de a kezdőknek leginkább azt érdemes megjegyezni ebből, hogy minél kisebb ez a szám (például 2,8), annál jobban kiemeli a témát a háttérből, tehát kevésbé lesz zavaró a motor mögötti fal, embertömeg vagy éppen a többi ott parkoló gép.

motorfotozas-videozas-9940
Nem muszáj magolnod! Elég, ha azt megjegyzed, hogy minél több egymás mögött álló embert, motort stb. szeretnél fotózni, annál magasabb Av-értékre lesz szükséged, így a háttérből is egyre nagyobb rész lesz éles... (f 8 - 1/100 s)
motorfotozas-videozas-9939
...ellenben, ha kiemelnél valamit vagy valakit a tömegből, akkor állítsd alacsonyabbra, így a téma és a háttér jól elkülönül egymástól (f2,2 - 1/800 s)

Természetesen ez fordítva is igaz, vagyis amikor szeretnél készíteni egy képet a parkolóban egymás mögött felsorakozó csapatról, akkor érdemes ezt feljebb tekerni (pl. 6,3-8), így nemcsak a fókuszponttal megtalált vas, hanem a társaság összes tagja éles lesz a fotón. Legegyszerűbben úgy tudod megjegyezni a beállítás logikáját, hogy minél több egymás mögött álló embert, járművet stb. szeretnél lekapni, érdemes annál nagyobb értéket keresned, ha pedig csak egy-két résztvevőt emelnél ki, akkor az Av is csökken. Ez utóbbit, tehát az Av-érték csökkentését akkor is használhatod, ha rossz fényviszonyok között szeretnél minél jobb képet készíteni, ugyanis fordított arányosság áll fent: kisebb a számok esetén nagyobb a rekesz (más néven blende) átmérője, és több fényt enged az objektíven át a gépbe.

A motor a képen is száguld

Ennél is látványosabb, ha mozgó tárgyakat vagy személyeket örökítesz meg, amit szintén megtehetsz automatikus üzemmódban, de sokkal szebb eredményt érhetsz el az ún. behúzott, más néven svenkelt kép készítésével. Ha megnézel egy motortesztet, ott szinte kizárólag ilyeneket láthatsz, mivel sokkal jobban visszaadja a dinamikát, a mozgást, ránézésre tényleg úgy fest, mintha a fotón is haladna a motor.

motorfotozas-videozas-9937
Bár a motor gyorsan halad, ez a képen egyáltalán nem látszik. A jelenség oka, hogy rendkívül rövid ideig (pl. 1/1000-1/1500 másodperc) exponáltál. Ellenben, ha ugyanabban a kanyarban állva növeled a záridőt és a géppel követed a motort...

Ehhez nem árt egy kis gyakorlás, ugyanis a svenkelés lényege, hogy a géppel leköveted a mozgó tárgyat, ettől lesz elmosódott a háttér és éles maga a téma. Csupán annyi előkészületre lesz szükséged, hogy a zársebességen (Tv) módosítasz, mégpedig a jármű sebességének nagyjából háromszorosára belőve azt. Vagyis az ötvennel közeledő tárgyat 1/125-160 másodperces értéken meglőve a háttér elmosódik, míg a motor éles lesz, már ha sikerült tényleg tökéletesen lekövetned a mozgását. Ehhez érdemes úgy elhelyezkedned, hogy szabadon mozoghass, tehát laza testhelyzetben, akadály nélkül fordulhass legalább kilencven fokot, amikor elhalad előtted.

motorfotozas-videozas-9936
...máris életre kel, és úgy tűnik, mintha tényleg suhanna a gép. A varázsszám ezúttal is a hármas: a mozgó tárgy sebességének háromszorosát érdemes beállítani zársebességnek (Tv)

Ez rendre akkor a leglátványosabb, ha a mozgó tárgy pont előtted van az exponálás pillanatában, mivel ilyenkor mozdulsz leggyorsabban a háttérhez viszonyítva. A tökéletes végeredmény eléréséhez érdemes sorozatlövésre állítani a fényképezőt, illetve - amelyiken van ilyen - beállítani az ún. követő fókuszt, ezáltal a motor távolságától függetlenül mindig az lesz fókuszpontod.

motorfotozas-videozas-9943
Ne próbáld ki otthon! Mozgó motorokról egy azonos sebességgel haladó, alacsony járműből tudsz igazán lenyűgöző képeket készíteni, de ezt - profi biztonsági felszerelések nélkül - senkinek nem ajánljuk...

Ezek után már csak az olyan apróságokra kell figyelned, hogy a kép közepén ne maga a vezető, hanem a jármű első negyede legyen, így „nem fut ki” a motor a kompozícióból, illetve az sem árt, ha a háttérben fellelhető nagyobb tárgyak (épületek, hidak stb.) egészben látszanak, vagyis semmit nem vágsz félbe kattintáskor.

Jóllehet, ezek elsajátítása nem azt jelenti, hogy megtanultál fotózni, sőt ez tulajdonképpen csak egy szűk és leegyszerűsített bevezető a szinte végtelen tananyagba, mégis segítségükkel láthatóan szebbek, jobbak lesznek a képeid, melyeket élmény lesz visszanézni a hosszú, téli estéken.