A hosszúra nyúlt ősz jó alkalmat adott arra, hogy decemberben is gyarapítsd a megtett kilométerek számát, azonban a hétvégi havazással és a sarkvidéki hideg betörésével végérvényesen bealkonyult az idei szezonnak. A teendőid azonban nem értek véget azzal, hogy a hó elől a garázsba toltad és alaposan leápoltad a vasat, hiszen papírmunka akadhat még az év hátra lévő két-három napjában.

motorkerekpar-atiras-teljesitmenyado-3535

Első körben azok érdekeltek egy kis fejszámolásban, akik éppen eladásra hirdetik nagymotorjukat. A fiatal és nagy teljesítményű gépek teljesítményadója negyven-ötvenezer forintra is rúghat, és ezt bizony annak kell csengetni, aki január elsején - a forgalmi szerint - birtokolja azt. Ebből gyorsan kiszámolható, hogy a zsenge korú sportgépek tulajdonosainak most érdemes még egy utolsó hajrát indítani, és akár az adó teljes összegét megfejelve csökkenteni az árakat, hiszen így is nullára jönnek ki összességében.

Akik megtartják a járgányt, azoknak a téli ideiglenes kivonatáson érdemes elgondolkozni, elvégre január elseje után indított ügyintézéssel már csak a februártól kezdődő időszakra lesz érvényes a kivonatásból fakadó adókedvezmény. Az elmúlt évek korai, gyakran már március legelején beköszöntő tavaszait látva így már aligha van értelme a 2300 forintra rúgó procedúrának, mely újabb hasonló összegbe fáj, ha idő előtt ismét forgalomba állítanád.

motorkerekpar-atiras-teljesitmenyado-3536

Szintén a kötelező papírmunkához tartozik, hogy aki még a régi rendszerben, vagyis a naptári év végén válthat biztosítót, annak december végéig kell bejelenteni, hogy a november 30-ig felmondott szerződése helyett melyik cégnél folytatja a díjfizetést.