Ugye ismerős helyzet? Él a jótállás – amit a köznyelvben csak garanciaként emlegetnek –, tehát ha meghibásodik a sisakod, a motoron használt navigációd, sisakbeszélőd stb., ingyen megjavítják. Ez rendben is lenne, de a fogyasztóvédelmi hatóság tapasztalatai szerint egy-egy termék szervizelése akár 70-100 napig is elhúzódhat a gyakorlatban, ami egyértelműen kárt okoz a vevőnek, az utánajárásra fordított idő, energia költségét nem is említve.

Változnak a jótállás szabályai Magyarországon

Hogy megszüntessék ezt az áldatlan állapotot, 2021. január elsejétől pontosabb határnapok vonatkoznak a javításra és a cserére is, hogy ne húzódhasson el hosszú hónapokig a szervizelés – áll az MTI összefoglalójában.

motorkerekpar-es-auto-jotallas-vagy-garancia-27995
Főleg a szezonális termékeknél fontos, hogy gyorsan megjavítsák vagy kicseréljék őket. Elvégre sovány vigasz egy motorosnak, ha leszervizelve, de csak ősszel kapja vissza a júliusban leadott sisakbeszélőt, navit vagy más, jellemzően nyáron használt felszerelését

Az ITM tájékoztatása szerint az egyik legfontosabb változás, hogy az első meghibásodás esetén köteles cserélni a terméket az eladó, ha az nem javítható, s ha cserélni sem tudja, 8 napon belül vissza kell fizetnie az árát. További fontos újítás, hogy „törekedni kell rá, hogy a javítható terméket 15 napon belül megjavítsák”. Ha ez mégsem tartható, a vevőt legkésőbb a tizenötödik napon értesíteni kell arról, hogy előreláthatóan meddig kell még várnia. Viszont ha 30 napon belül sem sikerül megjavítani a hibás terméket, akkor nincs további halasztás: muszáj cserélnie azt az eladónak vagy vissza kell fizetnie az árát. Így tehát 2021. januárjától nincs kibúvó, azaz vagy legkésőbb 30 napon belül ad egy megjavított/új terméket az eladó vagy fizet, időhúzásra nem lesz lehetősége. Ugyanez érvényes a jótállási időszakban legalább háromszor javított termékekre is – amint negyedszer is elromlik, jöhet a csere vagy a pénzvisszafizetés.

Kiemelték, hogy kivételt képeznek például a motorkerékpárok és autók, de ezek jótállási feltételei is változnak januártól. A két- és négykerekűeknél is törekedni kell a 15 napos határidő betartására, egyben köteles a forgalmazó vagy a szerviz tájékoztatni a tulajdonost, ha a javítás egyszerűen lehetetlen 15 napon belül. Mi több, legkésőbb 15 napon belül arról is tájékoztatni kell az autóst vagy motorost, hogy hogy pontosan mikorra készül el a jótállásban javított jármű.