Legyen bármilyen makrancos a géped, ez még nem ok arra, hogy megválj tőle, hiszen egy kis odafigyeléssel, szakszerű futóműállítással bármelyik járgány sokkal jobb, fordulékonyabb lehet. Más kérdés, hogy sokszor nem is a felfüggesztéssel van a gond, ezért az első lépés, hogy kiderítsd, mi okozza valójában a bajt. Ebben segítünk most Dávid István futómű-specialistával.

Sok a városi legenda…

- Nem szándékom senkit kioktatni, sokkal inkább segíteni szeretnék, mert mindennapjaimban motorok – és tulajdonosaik – ezrein tapasztalom, hogy sok a sötét folt, a tévhit és a városi legenda a felfüggesztés területén – vág bele a közepébe a sokak által ismert és elismert szakember.

motorkerekpar-futomuallitas-felfuggesztes-14124
Ma már szinte mindegyik motoron állítási lehetőségek egész tárháza áll a pilóták rendelkezésére, de ez kétélű fegyver. Amennyivel jobb lehet a gép a helyes beállítástól, úgy ronthatja el az esztelen tekergetés

- Jóllehet, egy utcai motornál az állítási lehetőségek végesek, mégis mindegyik járgányra igaz, hogy megfelelő szakértelemmel sokat javíthatunk a tulajdonságain. Sőt gyakran nem is magával a teleszkóppal vagy a rugóstaggal van gond, ilyenkor a beállításoktól függetlenül csodát tehetünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyből 2017-es superbike lesz a húszéves vasból, de a javulás egyértelmű és kézzelfogható, legyen szó minden paraméterében személyre szabható első teleszkópokról vagy egyszerűbb konstrukciókról. Összességében tehát az ápolás és a lelkiismeretes beállítás jobbá, egyszersmind élvezetesebbé teszi a motorozást – foglalta össze István a legfontosabb tudnivalókat. Lássuk hát, mit tehetünk azért, hogy a legjellemzőbb hibákat felismerjük és tegyünk is ellenük!

„...többször előfordult, hogy utólag felhívtak, s a necces szituációk kivédése után megköszönték a munkát – a kiváló futómű ott, a nem várt vészhelyzetben mutatta meg igazán, mennyit számít az átgondolt hangolás.”

A biztonságnál nincs fontosabb

- Talán meglepő, de a kulcsszó - versenygépnél is – a biztonság. Gyakran áldozok a kényelem, a komfortérzet oltárán a biztonságért, még ha ez néha furcsa is a tulajdonosoknak. Érthető, hogy furcsállják, hiszen így kevésbé érzik otthonosan magukat az első percekben, de többször előfordult, hogy utólag felhívtak, s a necces szituációk kivédése után megköszönték a munkát – a kiváló futómű ott, a nem várt vészhelyzetben mutatta meg igazán, mennyit számít az átgondolt hangolás. Kevesen tudják, de a balesetek egy része rém egyszerűen megúszható, pontosabban az lenne, ha megfelelő felfüggesztés dolgozna a motorok alatt. Gondolja csak a féktávon eléd forduló autókra: muszáj egy gyors bal-jobb-bal fordulót csinálnod, hogy kikerüld, de ha az összeülő, majd katapultként kilövő rugóstag megviccel, a második-harmadik forduló tuti nem jön össze, és megvan a baj. Tehát szó szerint életmentő a tökéletes futómű, de ettől a legtöbbször igen messze állunk – több okból is.

Tetszik vagy sem, a legfőbb gond, hogy motorok többsége, mondjuk ki, nincs megfelelő műszaki állapotban. A ritkább eset, hogy Jóska és Pista otthon eldöntötte, okosabb lesz annál a 30-40 mérnöknél, akik a motort tervezték, ezért belenyúlnak a felfüggesztésbe, ne adj’ Isten átalakítják azt – ugye mindenki látott már ilyet? -, majd csodálkozik, hogy minden rosszabb lett.

motorkerekpar-futomuallitas-felfuggesztes-14125
Jellemző gond, hogy rögtön a tetővel kezdik a házépítést, azaz úgy szeretnének futóművet állíttatni, hogy közben „keze-lába lóg a motornak...” Kopott vagy helytelen méretű gumival és lógó csapágyakkal esélytelen jó munkát végezni

- Ennél sajnos sokkal gyakoribb probléma, hogy simán elhanyagoltak az utcára vagy pályára lépő motorok. Amikor egy csapágy, tömítés stb. már nem látja el a feladatát, akkor nem várható el, hogy a motor viselkedése tökéletes legyen. Márpedig gyakran jönnek hozzám, hogy hangoljunk rajta, tuningoljuk a gépet, miközben alapvető műszaki gondok vannak vele. Nem lehet lépcsőfokokat átugrani, hisz’ ez is csak olyan, mint a házépítés – biztos alap nélkül nem lehet falakat felhúzni, azaz amíg nem 100%-os a motor – és ez alatt nem csak a felfüggesztést értem -, addig nekem kár hozzányúlni.

motorkerekpar-futomuallitas-felfuggesztes-14123
„Persze találhatsz valódi jótanácsokat az interneten, de a szerelésbe csak biztos kézzel és tudással vághatsz bele. Aki esetleg zsákutcába visz Téged, nem lesz ott az árokparton, amikor az elcseszett beállítás miatt elkottázol valamit…”

Emellett gyakori hiba, hogy egyszerűen szőrszálhasogatásnak tartják a milliméteres lépcsőkben, órákig zajló keresgélést, de erre mindig csak azt mondom: a motorodban benne van a lehetőség, hogy jobb legyen, hát miért ne élnél vele? Persze ez abból is táplálkozik, hogy néhány önjelölt mester az interneten látottak, hallottak alapján indul el rossz irányba, vagy éppen ellenkezőleg: féligazságok, buta hozzászólások miatt elvet – egyébként hasznos – ötleteket, megoldásokat, és nem győződik meg azokról a gyakorlatban. Más kérdés, hogy ez az élet más területén is jellemző, hogy tapasztalat nélkül, hallomás alapján, látatlanban ítélkezünk vagy ítélünk el dolgokat, szóval ez nem a motorosok problémája – tette hozzá a Pisti.

Hogy Nektek ne kelljen vakon tapogatózni és egyesével összevadászni az apró morzsákat, a összeszedtük öt pontba, hogy milyen jellemző hibákkal, gondokkal küzdenek a futóműállításra betérő motorosok, s miként orvosolhatod ezeket.

Megfelelő abroncs nélkül a futómű sem lesz jó

A gumi korából és a kopásából fakadó állapota meglehetősen gyakori gond, de többször megesik, hogy a rossz abroncsválasztás vágja agyon a kezelhetőséget. Remek példa volt a hozzám betérő Ducati 1198, melyen 190-es helyett 200-as abroncs feszült. Mikor rákérdeztem, miért tette ezt a szörnyűséget a motorral, csak annyit felelt: jobban néz ki.

motorkerekpar-futomuallitas-felfuggesztes-14122
A gyári nyomásérték inkább afféle ajánlás, és főként azt szolgálja, hogy az abroncs hosszú élet legyen, egyszersmind védje a felnit a nem is olyan ritka úthibáktól, no meg alkalmassá váljon utassal, teljes terheléssel is a használatra. Ezért aztán – főként pehelysúlyú, szólóban motorozó pilótáknál – jelentősen eltérhetünk ettől, és így érjük el a valóban ideális értéket

Első lépésként tehát döntsd el, mi a fontosabb – jól mutasson kávézó terasza előtt, vagy úgy működjön, ahogy azt a mérnökök eltervezték. Anélkül, hogy megvádolnám a motorgyárakat, sajnos muszáj hozzátennem, hogy néhány új modell már eleve megfizethető, elterjedt, de nem ideális méretű, profilú és anyagkeverékű abronccsal kerül forgalomba. Nincs hát más teendőd, abroncsválasztás előtt tudatosan nézd át, melyik mit tud, és ne azt nézd, hogy az egyik tízezer forinttal olcsóbb vagy a másik 10-15 ezret fut el – az igényeidhez legjobban illőt válaszd! Tehát a futóműállítás első és legfontosabb alapköve, hogy ha nem is új, de jó állapotú, optimális méretű, és a felhasználásnak megfelelő anyagkeverékű abronccsal vágj bele. Ha ez megvan, végre elkezdhetünk magával a felfüggesztéssel foglalkozni, de ne arra gondolj, hogy rögtön az utolsó tizedmásodpercek lefaragása a cél. Továbbra is ott tartunk, hogy legyenek meg az alapok, ahogy mondani szoktam, ne lyukas cipőben akarjunk maratont futni, s ha ez megvan, akkor léphetünk tovább.

Csapágyak? Csak gördülékenyen!

Sokan életükben nem találkoznak a kerék- vagy kormánycsapágyakkal, előbb adják el a gépet, mintsem cserélnék őket, de megint csak személyes tapasztalatom szerint mondhatom, hogy a fenti alkatrészek egészen fiatal motorokon sem mindig tökéletesek. Ugyanis a gépek jelentős része állítható kormánycsapágyakkal kerül forgalomba, melyet ápolni és állítani ajánlott, még ha ezt sokan el is hanyagolják. Tényleg nem emelném ki ennyire a problémát, ha nem álltak volna alig pár éves, egyébként szép állapotú motorok a műhelyemben hibás csapágyakkal…

motorkerekpar-futomuallitas-felfuggesztes-14137
Amíg lóg a kerék- vagy kormánycsapágy, semmi értelme finomhangolással foglalkozni. A közhiedelemmel ellentétben a fiatal, 4-5 éves motorokon is gyakran előfordul ilyen probléma

Mind közül a legjellemzőbb, hogy az elhanyagolt kormánycsapágy miatt – mely főként az egykerekezésből és a rossz utakból fakad – ún. beverődések alakulnak ki a csapágycsészéken, s ez pontatlan kormányzáshoz, bizonytalan egyenesfutáshoz vezet, sokat levonva a motorozás élményéből, egyszersmind biztonsági kockázatot jelentve. Itt is a megelőzés a leghatékonyabb módszer: halottat nem tudunk feltámasztani, azaz a már tönkrement, beverődött kormánycsapágyat hiába állítgatjuk – ott már csak a költségesebb csere segít, érdemes hát inkább rendszeresen ellenőrizni. Emellett kerék- és lengővillacsapágyak is megérnek pár szót, s ugyanez vonatkozik rájuk: amíg hibás az alkatrész, a finomhangolás gyakorlatilag felesleges. Ugyanide tartozik a himbarendszer csapágyazása is, de mivel ennek már a csillapítással kapcsolatban is fontos hatása van, külön fejezetben mesélek róla.

Eddig hát az alapvető tudnivalók, a következő részben pedig mélyebben beleássuk magunkat: jönnek a karbantartás elfeledett részletei, az első és hátsó felfüggesztés praktikái, no meg néhány alkatrész, amiről nem is gondolnád, hogy köze van a motor kezelhetőségéhez. Tartsatok velünk a folytatásban is!