Az androidos készülékek és iPhone-ok mellett Windows-alapú mobilokra is elérhető már a Track Attack, amiben az egyszerű időmérésen felül a rögzítés, visszajátszás, valamint a közvetlen megosztás lehetősége is elérhető. Miként azt megszokhattuk, az igazán profi alkalmazások csak a letöltésig ingyenesek, a használat közben igénybe vette egyes szolgáltatásokért már csengetni kell, ez esetben nagyságrendileg ezer forintot tételenként.

Így fest éles használat közben a Track Attack

Az iPhone és iPad felhasználók egy igazán gazdag programmal gazdagodhatnak, ha letöltik készülékeikre a TrackDay Prót, amiben több száz pálya nyomvonala megtalálható, így természetesen a Hungaroring is. A boxutcába visszatérve kielemezheted, hogy milyen sebességgel haladtál az egyes kanyarokban, mennyire volt ideális az ívválasztás, sőt, ha olyan pályára merészkednél, melyet nem ismer az alkalmazás, akár fel is viheted az új helyszínt a TrackDay Pro rendszerébe

Gondoltak azokra is, akik nem az Apple termékeire gerjednek, s elkészítették az Androidon futó Trackmastert. Olyan hasznos lehetőségeket gyűjtöttek egyetlen programba, mint a köridőkből készült, könnyedén leolvasható grafikonok megjelenítése, az egyes részidők alapján kalkulált ideális köridők elkészítése, s ha többen pályáztok, a segítségével könnyedén össze is hasonlíthatjátok az eredményeiteket.

Laguna Seca dimbes-dombos aszfaltcsíkja a Trackmaster infóival kiegészítve

A fejlesztők arra is lehetőséget adnak, hogy további szolgáltatásokra fizess elő, így például a Google Play áruházból - alig hétszáz forintért - megkaparinthatod a Trackmaster Live View kiegészítőjét is.