- A korábbi beharangozóban elhangzott, hogy a „…a hagyományoknak megfelelően…” május végén rendezzük a Motoros Búcsút, s ilyenkor megáll az ember egy pillanatra, s elgondolkodik azon, hogy mit is rejt ez a kifejezés: hagyomány. A kezdetektől célunk volt a zarándoklat során a lelki feltöltődés, a teljes búcsú elnyerése, egyfajta kilépés a mindennapokból, Boldogasszony, a motorosok védelmezője üzenetének átadása, vagyis egy közös hétvége, jó emberek között, a hagyományos értékeket szem előtt tartva - mesélte Csontos Péter, az alapítvány koordinátora és alapító tagja.

motoros-bucsu-ecseden-2018-18227
Idén sem volt hiány vendégekben...

A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány által kezdeményezett és partnerként segítő, támogató motoros szervezetek (Ecsédi Motoros Egyesület, MOTaMOT, Szkíta Motorosok, Felvidéki Motorosok, Hunyadi Rend és a MotorkerékPálosok közössége) közös eseménye már péntek délután kezdetét vette a hivatalos megnyitóval. Az alapítvány részéről Csontos Péter koordinátor köszöntötte az érkezőket, és hangsúlyozta a motoros zarándoklat fontosságát, keresztény hitünk megóvását, hagyományainak, értékeinek megőrzését. Mint ahogyan a megnyitóban is elhangzott, jó érzés régi, mondhatni ismerős arcokat látni, miként a most először idelátogató vendégeket is.

motoros-bucsu-ecseden-2018-18228

Dr. Gorda Éva, az Ecsédi Motoros Egyesület nevében elmondta, hogy megannyi kedves emléket őriz az elmúlt több mint tíz évről, s kívánja, hogy hasonló élményekben legyen része az idén májusban ide látogató motorosoknak is. Machovits László a Hunyadi Rend képviseletében köszöntötte a zarándokokat, és kiemelte az esemény fontosságát a motoros társadalomban. Rámutatott a zarándoklat lelki megélésére is, valamint megköszönte a szervezőknek a lehetőséget. Az első fogadónapon a megnyitót követően keresztúttal, litániával és fáklyás körmenettel folytatódott a program. A fáklyás körmenetet követően vacsora várta a zarándokokat, melyet az Ecsédi Motoros Egyesület készített és ajánlott fel.

Sok-sok vendég a Szentlaposi kápolnánál

A második napon ünnepélyes köszöntővel vette kezdetét a rendezvény. Csontos Péter az alapítvány alapító tagja, koordinátora, valamint Tóth Zoltán a MOTaMOT képviselője köszöntette motoros zarándokokat, illetve az érdeklődő vendégeket. A megnyitót követően a Királyok és Keresztek című történelmi képregény közönségtalálkozójával folytatódott a kiemelt esemény programja. Mészáros János és Németh Levente szerzők beszélgetőtársa Pápay Bálint, a MOTaMOT elnöke volt. A beszélgetőpartnerek személyiségének köszönhetően, valamint az érintett témákból adódóan a közönségtalálkozó közvetlen és kötetlen beszélgetéssel ajándékozta meg a hallgatóságot.

motoros-bucsu-ecseden-2018-18231

- Az Európában is egyre ismertebb, s több nyelvre lefordított kiadvány rendkívüli igényes és történetileg is tartalmas - sok érdekességet, háttérinformációt tudtunk meg belőle, így például a viking és varég testőrség szerepét a történetben, sőt a kihívásokat jelentő, hihetetlenül szemléletes rajzok hátteréről is megtudtunk pár gondolatot. Az előadást követően finom ebéddel várták a helyi motoros egyesület tagjai a vendégeket, és minden érdeklődőt, melyet a MOTaMOT ajánlott fel. Mindezek alatt bárki számára esély nyílt vért adni helyszínen megjelent véradókamionban. A Magyar Vöröskereszt Hatvan Területi Szervezetének ezúton is köszönjük a közreműködő segítségét!

motoros-bucsu-ecseden-2018-18232

A nap során számos motoros és nem motoros adta a vérét, hogy minél több életet megmenthessenek! Az ebédet követően folytatódtak az esemény programjai Bán Mór és Trux Béla írók, valamint Machovits László (Hunyadi Rend képviseletében) mint moderátor főszereplésével, s bátran mondhatom, hogy egy remek író-olvasó találkozót valósítottak meg. Ennek témája a Hunyadi Jánosról szóló, illetve a Templomos Lovagok korát idéző, továbbá Kun László történetét feldolgozó kötetek voltak.

motoros-bucsu-ecseden-2018-18242

Az idő végre kegyes volt a szombati napon, így ragyogó napsütésben kerülhetett sor az elmaradhatatlan motoros felvonulásra, mégpedig a kétkerekű rendőrjárőrök felvezetésével. A felvonulás után következett a viselet- és fegyverbemutató az Egri Vitézlő Oskola vitézeinek köszönhetően, akik nemes egyszerűséggel elvarázsolták a közönséget. Valódi időutazásban lehetett részünk, ugyanis visszaröpítettek minket a 16. századi végvári vitézek korába, mi több, még a régi puskák is elsültek a nézők legnagyobb örömére.

motoros-bucsu-ecseden-2018-18243

A programokat mintegy megkoronázta az ünnepi szentmise, melyet Varga József plébániai kormányzó, helyi plébános celebrált együtt a MotorkerékPálosok közösségével érkező Bátor Botond pálos rendi szerzetessel, motoros testvérrel, majd a motorosok megáldása következett. Varga József atya köszöntőjében elmondta: minden kedves érdeklődőt köszönt, akit nemcsak a közös érdeklődési kör, hanem a közös hit ereje is összetart. Zarándoklaton vagyunk, és a zarándoklat nem pusztán a szabadidő hasznos eltöltését jelenti, hanem sokszor áldozatvállalást, gyakran lemondást és nem kis fáradtságot.

motoros-bucsu-ecseden-2018-18225

A szentmisét követően a még sátorban vagy szálláson pihenő motoros zarándokok csendes, beszélgetős estével, népi énekek éneklésével és hallgatásával töltötték az időt, többen csak vasárnap csomagoltak, hogy a testi-lelki feltöltődés után ismét hazatérjenek. Az alapítvány kuratóriuma és a szervező motoros partnereink köszönik mindenkinek a jelenlétet, az érdekes előadásokat, bemutatókat, a Magyar Vöröskereszt dolgozóinak áldozatos munkáját, az összes résztvevőnek a véradást, hogy hősök lettek, a motoros járőröknek a jelenlétüket, a motorosoknak pedig közreműködő segítségüket.

motoros-bucsu-ecseden-2018-18245

Köszönet jár a helyi motorosoknak a finom ebédért és vacsoráért, a rendezvény biztosításáért, a szentmisék tartalmas bemutatásáért Varga József atyának, a koncelebráló Bátor Botond pálos szerzetes testvérnek, a kántor úrnak és a helyi ministránsoknak a közreműködést, a beszélgetőpartnereknek, a kiváló fotósnak, a hangosításért felelő szakembereknek, a büfé üzemeltetőjének, valamint mindenkinek, aki támogatásával vagy felajánlásával, munkájával segítette az idei motoros búcsú létrejöttét! A Jó Isten segítsen, s a Boldogasszony óvjon mindenkit! Ne feledjétek mottónkat: Jó példával élni kétkeréken! Széles utat, élményekben gazdag szezont kívánunk mindenkinek! - zárta gondolatait Csontos Péter.