A motoros család nagykövetei - miután maguk is leadták adományaikat - december 12-én személyesen juttatták el az összegyűjtött játékokat, könyveket és gyerekruhákat a Bethesda Gyermekkorház kis betegei számára.

motoros-family-adomanygyujtes-3317

Harsányi Levi és Kárász Robi oldalán Mező Misi, valamint Kovács Áron az ajándékok mellett közös zenéléssel is segítettek egy kis vidámságot csempészni a kórház falai közé. A Mátrix Közhasznú Alapítvány Centerke Adományozó Központjának képviseletében Dudás Zsanett vette át a több tonnányi adományt, ruhaneműket, tartós élelmiszereket, játékokat és műszaki cikkeket, melyeket Silkroad Trans budaörsi telephelyéről szállítottak el a nehéz helyzetben lévő családok számára.

Egy tevékeny év méltó lezárása

A 2014 elején alakult MOL Motoros Family legfőbb céljául tűzte ki, hogy közösségi összefogással mindenhol segítsen, ahol csak tud, legyen szó a motorosokat vagy éppen az egész társadalmat érintő fontos ügyekről. A program közösségi oldala a kezdetektől fogva interaktív fórumot biztosított a követőinek, hogy együtt találjanak megoldást jogi problémáikra vagy közösen akadjanak az ellopott motorok nyomára, s emellett minden hónapban nagyszabású programokba, kampányokba vonta be a kétkerekű család tagjait.

motoros-family-adomanygyujtes-3318

Az első nagy megmozdulás a környezetvédelem jegyében zajlott, amikor közös faültetéssel hívták fel a figyelmet a környezettudatos magatartás fontosságára. A fáradhatatlan munkálatok később a dömösi Szivárvány Óvoda játszóterének felújításán is folytatódtak, ahol MOL Motoros Family tagjai és nagykövetei igyekeztek mindent megtenni azért, hogy a gyerekek biztonságban, modern környezetben játszhassanak.

Motorosok a biztonságos közlekedés és életmentés mellett

Az OMSZ Mentőmotoros Alapítvánnyal együttműködve a Motoros Family közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai programjaival szerette volna elérni, hogy az emberek jobban megismerjék és mindig szem előtt tartsák a biztonságos közlekedés feltételeit.

motoros-family-adomanygyujtes-3319

Tavasszal a zsámbéki vezetéstechnikai centrumban látták vendégül a motorosokat, hogy ingyenes képzéssel járuljanak hozzá a balesetmentes közlekedéshez, nyáron pedig az első MOL Motoros Family Fesztiválon a résztevők bukósisakos élőláncot alkotva hívták fel a figyelmet annak fontosságára, hogy az autósok és motorosok jobban figyeljenek egymásra az utakon. Augusztusban, az év „legvérszegényebb” hónapjában pedig a MOL Motoros Family és a Ments Életet Alapítvány egy Országos Véradás kampánnyal szólította meg a potenciális véradókat. A program ideje alatt közel félezer ember adott vért, ezzel akár 1500 ember életét mentve meg.