- Ha nem vesztek fel egy kabátot, én Isten bizony kihívom a gyámügyet! - vetette oda viccelődve az egyik nevelő, mikor a srácok a vacogtató hideg ellenére sem akartak betódulni a terembe. Persze hogy nem, hiszen Angyal Zoli lángoló motorja mágnesként vonzotta az udvaron sertepertélő lurkókat. Végül a hívó szóra csak sikerült becsalogatni őket, ahol a színpadon Kovács Áron, Mező Misi és - a bokasérülése miatt távol maradt Majka nélküli - Curtis rögtönzött néhány perces koncertet.

motoros-family-adomanygyujtes-2015-7366
Nagy sikere volt a kiállított versenymotornak

A szervezet felhívására több mint három tonna adomány gyűlt össze idén novemberben, amit a MOL harminc komplett számítógéppel toldott meg, hogy ezzel segítse az otthon lakóinak tanulását, szórakozását. Akadt a csomagok között ruha, tartós élelmiszer, játék és használt műszaki cikk, illetve egy kazalnyi regény és kötelező olvasmány is a fontos munkát végző Mozgó Könyvek jóvoltából. A magunk részéről igyekeztünk hozzájárulni a srácok karácsonyához, ezért néhány társunkkal összefogva egy egész furgonnyi műszaki cikket, ruhát, játékot, illetve néhány tízezer forintnyi tartós élelmiszert vittünk a legközelebbi MOL kútra, ahol kissé meglepődtek a hatalmas pakkon, de végül gyorsan helyet szorítottak az egész folyosót elfoglaló csomagnak.

motoros-family-adomanygyujtes-2015-7363
Az ajándékozásra váró lurkók tömege

A Cseppkő utcai otthon lakói mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is hatalmas, egy teherautó egész rakterét kitevő adománnyal gazdagodott, így nem kérdés, hogy a tavaly útjára indított karácsonyi akció 2016-ban is folytatódik. Jövő novemberben tehát újra megnyitják a MOL kutak raktárait, hogy a közreműködő szállítók segítségével az oda látogató motorosok és autósok megunt, nélkülözhető játékokat, műszaki cikkeket és egyéb felajánlásokat küldhessenek a rászorulóknak.