Múlt héten végre bevezették Olaszországban a motorkerékpárok csökkentett árú úthasználati díjkategóriáját, igaz, ehhez egy több hónapon át zajló médiakampányra és a közlekedési minisztérium közbenjárására is szükség volt. Akárhogy is, a társaság végül engedett a kérésnek, és bejelentette, ezentúl a kétkerekűek harmadával olcsóbban vehetik igénybe az ország kiterjedt autópálya-hálózatát.

motoros-kedvezmeny-az-olasz-autopalyan-14847
Jelentősnek tűnik a 33%-os kedvezmény, de ne feledjük, hogy Olaszországban a hazai díj akár tíz-hússzorosát is elkérik a motorosoktól a gyorsforgalmi utakon. Például az egy nap alatt lezavarható Nápoly-Milánó szakaszon jelenleg 17 600 (!) forintot kell a kasszánál hagynunk

Annyi szépséghibája van a történetnek, hogy ez a lehetőség kizárólag a társasággal szerződött, azaz Telepass kártyát használó motorosoknak áll rendelkezésére, vagyis aki egyszerűen Szlovéniából vagy Ausztriából érkezik az országba, és odahajt az első fizetőkapuhoz, érkezzen bármilyen géppel, továbbra is az autókra kiszabott díjat kell kicsengetnie.