Munkanap ide vagy oda, komoly tömeg gyűlt össze a negyedik kerületi Horváth cukrászda előtt - csak a várost átszelő felvonulásra 250-300 motor indult el a parkolóból. Programokból sem volt hiány: Badár Sándor fellépése nyitotta az egész napos rendezvényt, melynek támogatói minden eddiginél többen voltak - egyebek mellett a 95,8 RockFM, a Motoralkatresz.eu és az Andretti is beszállt, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

motoros-szezonnyito-gurulas-2018-fotok-videok-17905
Perceken át özönlöttek a motorok az alagútból...

Idén az Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány számára adakozhattak a résztvevők, s nem is volt hiány bőkezű motorosokból, ugyanis több mint 415 000 forint gyűlt össze. A hangulat - ahogy megszokhattuk - most is családias volt, amihez hozzájárultak a Horváth cukrászda dolgozói is, akik egész nap állták a motorosok rohamát, és gyorsan, kedvesen, flottul kiszolgálták a több száz vendéget.

Nem mindenki vett részt a felvonuláson, de így is legalább háromszázan vágtak neki az egyórás körnek Budapest szívében

A sikert látva nem lehet kérdéses, hogy jövőre kilencedik alkalommal is megrendezik a Szezonnyitó gurulást, hogy ismét felhívják a figyelmet a motorosokra, illetve az általuk támogatott alapítványok munkájára. Az eseményen készült képek a Sportmotor fotógalériájában láthatóak.