Sok-sok kedves emlékünk újabbakkal gazdagodott az elmúlt két napban, a XI. Motoros Búcsún, a Szentlaposi kápolna melletti tisztáson. Az Alapítvány és a szervezők köszönettel tartoznak nektek motoros barátaink a sok dicséretért, a jelenlétért és köszönet az előadóknak, hogy érdekesebbé tették a hétvégét!

Összefogtak a motorosok

A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány által kezdeményezett és partnerként segítő, támogató motoros szervezetek (Ecsédi Motoros Egyesület, MOTaMOT, Szkíta Motorosok, Felvidéki Motorosok, MotorkerékPálosok közössége) közös eseménye a (05.19.) pénteki napon kezdődött ünnepi szentmisével és fáklyás körmenettel.

motorosbucsu-ecsed-13789
„Jó érzés régi, mondhatni ismerős arcokat látni, no meg az újonnan érkezőket...”

A szentmisét Varga József atya, helyi plébános celebrálta, aki a szentbeszédében kifejtette, a szeretet fogalmát, s hogyan is kell értelmezni azt, amit Jézus ránk hagyott. Mint mondta: „…a szeretett döntés a másik ember mellett, s ebben a döntésben benne van az áldozatkészség. Az egymásra fordított idő nagyon nagy érték a mai világunkban, a mai korunkban, ha mást nem, a mai estéből ezt az egymásra fordított időt tudjuk odaadni.” Valamint elmondta, hogy ez a kis kápolna egy oázis az Istenhez vezető úton. Megállunk és tanulni akarunk valamit Istentől.

motorosbucsu-ecsed-13790
A fáklyás körmenetet követően vacsora várta a zarándokokat, melyet az Ecsédi Motoros Egyesület készített és ajánlott fel

Kitartás az életben és a sportban

Másnap ünnepélyes köszöntővel vette kezdetét a rendezvény. Csontos Péter az alapítvány alapító tagja, koordinátora, dr. Gorda Éva az Ecsédi Motoros Egyesület titkára, valamint Tóth Zoltán a MOTaMOT képviselője köszöntette motoros zarándokokat, érdeklődő vendégeket. A megnyitót követően Kiss Gergely háromszoros olimpiai és világbajnok előadása következett, beszélgetőtársa Pápay Bálint (MOTaMOT képviseletében) volt. Mindkettőjük személyiségének köszönhetően, valamint az érintett témákból adódóan olimpikonunk egy laza, közvetlen és kötetlen beszélgetéssel ajándékozott meg minket. A beszélgetés témái érintették az eredményeket, a sportot, a sport kezdetét, a lelkiséget, a kitartást, s a mindennapokat. Az előadást követően finom ebéddel várták a helyi motoros egyesület tagjai a motorosokat, s minden érdeklődőt, melyet a MOTAMOT ajánlott fel. Mindezek alatt lehetőség adódott mindenki számára vért adni a véradókamionban.

motorosbucsu-ecsed-13795
A Magyar Vöröskereszt egri munkatársainak ezúton is köszönjük a segítséget!

A nap során számos motoros és nem motoros adta a vérét, köztük Kiss Gergely olimpikon is, valamint három személy ritka vércsoportjának köszönhetően sürgős felhasználásra került egy baleset miatt. Az ebédet követően folytatódtak a programok Benkő László író és Machovits László (Hunyadi Rend képviseletében) beszélgető partner egy remek író-olvasó találkozót valósítottak meg. Melynek témája a Szent László életét feldolgozó kötetek, valamint a történelmi regényekről szólt, hiszen idén Szent László éve van. Sajnáljuk, hogy Bán János író a Hunyadi regények szerzője nem tudott itt lenni - betegségéből fakadóan -, így nem jött össze a pódiumbeszélgetés, ám mi előbbi jobbulást kívánunk neki!

motorosbucsu-ecsed-13803
Az idő kegyes volt egész hétvégén, így sor kerülhetett a meghirdetett formában a motoros felvonulásra, mégpedig a motoros rendőrjárőrök felvezetésével

Nagymamának álcázott farkasok...

A programokat mintegy megkoronázta az ünnepi szentmise, melyet Balla Barnabás pálos rendi szerzetes celebrált, majd a motorosok megáldása következett a nap zárásaként. Barnabás testvér szentbeszédében a minket körülvevő „nagymamának álcázott farkasok” és azok fenyegető tevékenységeiről szólt. „… ha tudjuk mi veszélyes, ha tudjuk, mi árt nekünk, azt elkerüljük. Ám, ha nagymamának van álcázva a farkas, akkor az ember közel megy hozzá, könnyebben szóba egyedik vele, s így tovább. De a farkast messzire elkerüljük.

motorosbucsu-ecsed-13818
A szentmisét és a motoráldást követően a sátorban vagy a szálláson pihenő motoros zarándokok csendes beszélgetéssel, népi énekek éneklésével és hallgatásával folytatták az estét

Azért szeretem a mesének ezt a mozzanatát, mert az embert képessé teszi arra, hogy rádöbbenjen, hogy a mai világban számtalan olyan esemény, szituáció, információ van, ami valójában farkas, csak valamiben be van öltöztetve, be van csomagolva, hogy az ember ne féljen tőle. Nekünk, keresztényeknek nagy segítség, hogy Jézus Krisztus elhozza nekünk pünkösdkor a Szent Lelket, s várjuk, hogy minden ember szívében eljöjjön a pünkösd, hogy a szentlélek segítségével meg tudjuk különböztetni mi a látszat, és mi a valóság, ki a farkas és ki az, aki álcázva van.”

Köszönet az áldozatkész munkáért

Az alapítvány kuratóriuma és a szervező motoros partnereink köszönik mindenkinek a jelenlétet, az előadóknak az előadásokat, bemutatókat, a Magyar Vöröskeresztnek a mindennapos munkáját, a véradóknak a véradást, hogy hősök lettek, a motoros járőröknek a jelenlétüket, a motorosoknak vagy egyéneknek a közreműködő segítségüket.

motorosbucsu-ecsed-13809
A motorosfelvonulás után Kisteleki Gergely solymász bemutatója következet, aki madaraival és tehetségükkel elvarázsolta a közönséget

Köszönet a helyi motorosoknak a finom ebédet és vacsorát, a rendezvény biztosításáért, a szentmisék tartalmas bemutatásáért Varga József atyának, Balla Barnabás testvérnek, a kántor úrnak a közreműködést, az autóbusz sofőrnek a helyi járatért, a beszélgető partnereknek, a fotósnak, a hangosításért felelősöknek, a büfé üzemeltetőjének, valamint mindenkinek, aki támogatásával, vagy felajánlásával, munkájával segítette az idei motoros búcsú kiemelt eseményünk létrejöttét! A Jó Isten segítsen mindenkinek, s a Boldogasszony óvjon mindenkit! Jó példával élni két keréken! Széles Utat!