Így év elején még korántsem teljes a 2014-es motoros rendezvények listája, de a legfontosabbak már ilyenkor felkerülnek a klubok honlapjaira, ezért bőséges választékból szemezgethetünk, jó előre bejelölve a naptárban a számunkra legfontosabb hétvégéket. Jöjjön hát egy rövid áttekintés, melyik hónapban milyen események várják a motorosokat itthon és határainkon túl.

Február

A globális felmelegedés egyik legbiztosabb jele, hogy az egyenlítőtől messze északra is találhatunk magunknak motoros elfoglaltságot a téli hónapokban, februárban rögtön két helyen, Sirokon és Cserépfalun várják a kétkerekűeket. A hevesi helyszínen ezen a hétvégén, azaz 15-én délelőtt tíztől zajlik a "Véradás a siroki motorostalálkozóért" rendezvény, míg Cserépfalun a negyedik születésnapját ünneplő Hóbagoly Partyra gyűlnek össze a kevésbé fázós motorosok.

Március

A következő hetekben azután felgyorsulnak az események, a jó idő - várható - beköszöntével a kiállítások szezonja is elkezdődik, s március 21. és 23. között a Hungexpo területén egyszerre két programmal is várnak minket. A hagyományos AMTS kiállítás mellett a motorépítők is randit adnak egymásnak a vásárvárosban, mégpedig a 2014-es EMAT hazai fordulóján.

Ugyanezen a hétvégén Pestlőrincre is érdemes kinézni, mert a veteránosok első idei börzéjén valószínűleg a szokásos gazdag válaszék és remek hangulat fogadja majd az egybegyűlteket. Bár erősen időjárásfüggő a dolog, pláne a tavalyi állapotokat látva, de mindenképpen említést érdemel, hogy március 15-én Pilisszentkereszten a Szurdok-völgyben gyűlnek össze a motorosok, közös gurulással köszöntve az új szezont.

Április

Április második hetében főként a veteránosok dörzsölhetik a tenyerüket, hiszen egy időben két helyen is, az Oldtimerek hétvégéjén a Vasúttörténeti parkban, illetve Szigetszentmiklóson, a környék egyik legnagyobb börzéjén akad látnivaló számukra. Börzével egybekötött kiállítás várja az érdeklődőket Barcson is, mégpedig 26-án a Ghost's klub rendezésében.

Május

Ahogy arról már hírt adtunk, ez évben is május első hétvégéjén gyűlnek össze a motorosok az Ecséd melletti Szentkút-völgye Boldogasszony kápolna tövében, hogy áldásban részesüljenek a hosszú és remélhetőleg balesetmentes szezon előtt. Egy héttel később Szeged lesz hangos a gépektől, hiszen a Ghost's alföldi egysége szervez erre a napra motorkiállítást és motorszépségversenyt. Május 16-tól három napon át Soltvadkerten zajlik a Kiskőrösi Motoros Baráti Kör által tizenhatodik alkalommal rendezett találkozó, s ugyanekkor lesz a Fehérgyarmati Motoros Egyesület első meetingje, melynek a város strandja ad helyet. A hónap utolsó hétvégéjén a vásárosnaményi brigád igyekszik feldobni a bájkerek hangulatát a kilencedik szabolcsi találkozón, és Szigetszentmiklós is a kétkerekűeket várja 31-én, az idei második veteránbörzével.

Június

Ha június, akkor Alsóörs - a Harley-Davidson Open Road elnevezésű jubileumi fesztiválja a nyár első hétvégéjén három napon át várja a motorosokat a Balaton-parti városkában, s ugyanekkor lesz az Oldmotors saját motoros ünnepe is, Pünkösd hétvégéjén, Agárdon, a Park Strand Kempingben, valamint a Gerjeni Duna Rock Fesztivál sok-sok koncerttel és többek között látványos streetfighter show-val.

Nem a hagyományos értelemben vett motoros program, viszont egy remek kirándulás a június hatodikán startoló, szigi60 által szervezett Csíksomlyói búcsú túra, melyre itt a Sportmotor.hu eseménynaptárában jelentkezhettek. Június tizenharmadikától ismét Barcsra invitálja a kétkerekűeket a Ghost's MC a második Dráva-parti találkozóra, s a tavalyi nagy sikert látva 2014-ben már csütörtökön, azaz június 12-én megnyitja kapuit az Újszilvási motorostalálkozó, a jól ismert helyszínen.

ujszilvas motorostalalkozo 2014
Hengerűrtartalomtól és stílustól függetlenül minden motorost várnak az immáron négynapos Újszilvási motorostalálkozón

A hónap zárásaként huszadikától egy friss belépő, a második alkalommal tető alá hozott 62 Brotherhood meetingen vehettek részt Nyírgelsén.

Július

Nem valószínű, hogy különösebb bemutatásra szorulna a Fekete Sas Party, hiszen a Polgárdiban rendezett buli szervezői kereken húszéves jubileumot ülnek idén a július 10-13 között tartott eseményen, előtte azonban még a robogósok gyűlnek össze egy baráti hétvégére a IV. SPD Scooter Weekenden a kecskeméti pályán.

A 2013-as kecskeméti robogós hétvége összefoglalója

Szintén júliusban tartják a tiszaföldvári strandon a huszonkettedik összejövetelüket a Griff motorosklub tagjai, ezt követően pedig Pusztaszabolcs jön a sorban 26-án, a Motor Ördögei jóvoltából.

Augusztus

Augusztus első napjaiban rögtön két helyszínen, Jászszentandráson a Füttyös parkban és Abaligeten a Délnyugati Partyn készülnek jóféle muzsikával és programokkal a vendéglátók, hetedikétől viszont már Tokaj és a Black Dragon MC fogadja a jóféle borokra és bulikra kiéhezett bájkereket. Szintén erre a hétvégére időzítette a Főnix motorosklub is a pusztavacsi nemzetközi találkozóját és rockfesztiválját.

Szeptember

A hosszú nyári szünet után szeptemberben ismét Pestlőrinc ad otthont a tizennegyedikei veteránbörzének, és a szezonból kissé kicsúszva szeptember 12. és 14. között zárhatják az évet a találkozók kedvelői, mégpedig a karcagi termálstrandon, ahol már péntek este vagy féltucatnyi koncerttel igyekeznek kedveskedni a motorosoknak.

Ha a fentieken túl további rendezvényekről, kiállításokról vagy egyszerű motorosbulikról hallasz, esetleg jó tapasztalatod volt valamelyikkel a korábbi években, oszd meg a többiekkel itt a hozzászólások között, illetve töltsd fel a Sportmotor.hu eseménynaptárába, hogy mások is értesüljenek a legjobb hazai motoros eseményekről.