Amikor egy-egy meleg, nyári hétvégén útra kelünk, az első gondolatunk természetesen a "hány kilométer/mennyibe kerül?" párosítás, ha a kiruccanás költségvetését tervezzük. Bele sem gondolunk, hogy az üzemanyagra költött forintok - legyenek bármennyire súlyosak - csak kis töredékét teszik ki a motorozás költségének.
A fiatal motorok legnagyobb - és egyben legnehezebben észrevehető - költsége az értékvesztés, mely nem fájdalmasan és nem hivalkodóan, de magabiztosan jelen van, és ha előbb nem is, de a vas eladásakor mindenképp szembesülünk vele: az újonnan vásárolt sportmotor minimum egy-, de inkább kétmillióval kevesebbért fog elkelni, mint amennyit a szalonban fizettünk érte, vagyis minden hónapban 20-30 ezer forintunk bánja, hogy egy ilyen gép pihen a garázsunkban. Apropó garázs: aki nem családi házban lakik, az havonta újabb tízezerrel toldja meg a fenti összeget, hogy ne a csillaggarázsban aludjon a féltett paripa... Persze vehetünk használt motort - és legtöbben ezt is választjuk -, de akkor az arányok azonnal megváltoznak: az értékvesztés ugyan alacsonyabb lesz, de a magasabb karbantartási költségek máris visszabillentik a mérleg nyelvét. Arról nem beszélve, hogy titkon mindannyian a szebbre, erősebbre, kényelmesebbre vágyunk, ami az esetek többségében fiatalabb motort jelent - nincs mese, az alacsonyabb vételár általában valamilyen kompromisszumot takar.
Akár márkakereskedésbe hordjuk, akár a motorszerelő haverhoz, a javíttatás költséges mulatság. Egy átlagos, 6-8000 kilométeres szezonban általában elhasználunk egy hátsó gumit, és az első is maximum két évig húzza. A fékek hasonlóképp, a második szezon végére rendesen elfogynak (főleg, ha sokat városozunk), ráadásul ilyenkor már a fékfolyadék is cserére érett - újabb pár ezressel dúsítva a számlát. A biztosítás és a teljesítményadó nagyjából harminc-negyvenezerbe fáj évente, ha cascót is kötünk, az legalább ugyanennyi.
Nehezen feldolgozható, de az átírás is egyfajta kötelező költség, fiatal sportmotorok esetében (ötéves használatot feltételezve) évente 20-40 000 forintot tesz ki, az egyéb, sárga csekken fizetendő bajokat pedig (pl. gyorshajtás) most tegyük zárójelbe - ide csak törvénytisztelő motorosok járnak, vagyis ilyen hiba nem eshet meg velünk...
Olajcsere, láncszett, idősebb korban karbantartási munkák stb. ezzel ismét elment egy ötvenes szezononként, és akkor még szerényen számoltunk.
Ha ezt mind összeadjuk, akkor gyorsan kiderül, hogy egy kilométer nagyjából száz forintba fáj, vagyis a vidéki, olcsóbb taxitársaságok simán versenghetnek a saját fenntartási költségünkkel - más kérdés, hogy a VIP-taxik A8-as Audija is csak szerényen lehúzódik, ha arról van szó, hogy sietnénk éppen, a kényelmes fotelek nem kelhetnek versenyre a motorok tempójával.
Szóval száz forint kilométerenként, vagyis az elmúlt év drasztikus üzemanyag drágulása - nagyjából ötven forint egy év alatt - kb. három (!) forinttal járult hozzá a fenti összeghez. Ugye milyen drasztikus?
De itt gyorsan meg is szakítom a felsorolást, mielőtt elveszem a motorra áhítozó fiatalok kedvét ettől a remek hobbitól, ezért a ruházatról, tuningról és a legjobban fájó tételről, a hitelköltségről egyszerűen megfeledkezem egy pillanatra. Teszem ezt azért is, hogy elmeséljem azt a történetet, ami fiatal, forrófejű motoros kölyök, és az öreg motorbontós szaki között zajlott a kilencvenesek elején:
- Mondja főnök, melyik a legjobb motor?
- Ezt hogy érted kölyök?
- Melyik az ami erős, izgalmas és nem is kell sokat javítani, mert megbízható technika?
- Olyan nem igazán van. Olyan van, hogy az a motor, amelyiket szívből szereted. Azt mindig ápolni fogod, rendbe teszed, gondozod, és így jól fog szolgálni téged.
Hát valahogy így. Sokba van, máshol is lenne helye a pénznek, és mi mégis inkább spórolunk - vagy plusz munkát vállalunk -, de tavasszal újra nyeregbe pattanunk: benzináraktól, nevetséges baleseti adóktól és gazdasági válságtól függetlenül.