· Képek: Neumann János Egyetem · 2018. november 1.

Magyar sikerek a MotoStudenten

Agymenők a versenypályán

Fantasztikusan szerepeltek a magyar hallgatók a Spanyolországban rendezett MotoStudent versenyen: a Kenji Racing kétkerekűje a legkönnyebb és a második leggyorsabb jármű címét is bezsebelte.
Októberben immáron ötödik alkalommal hozták tető alá a rangos MotoStudent versenyt, ahol a világ számos országának műszaki érdeklődésű tanulói mérik össze tudásukat. Idén sem volt hiány zsenikből, ugyanis tizenöt állam hetven csapata nevezett elektromos és hagyományos erőforrással felszerelt járművekkel. Hazánkból egyedül a Neumann János Egyetem nebulóiból álló, 16 fős Kenji Racing Teamnek sikerült kijutnia a döntőre, és a srácok ráadásul mindkét - fent említett - kategóriába nevezték magukat. A csapat egyébként nem idén vett részt először a megmérettetésen, már 2016-ban is indultak, akkor egy forradalmi, alumíniumhab-szénszövet vázzal épített motort mutattak be, és az idei esztendőben ezt fejlesztették tovább.
{{articleGallery[19900].caption}}
A négynapos verseny során elmesélték a szakmai bíráknak a tervezés és kivitelezés menetét, majd az elmélet mellett gyakorlatban is prezentálniuk kellett a gépet. Ennek keretében ún. terheléses tesztnek vetették alá a masinát, melynek során frontálisan 3000, az ülésen keresztül pedig 2500 newtonnal terhelték, majd a szervezők pilótái kipróbálták azt a versenypályán. A magyar diákok építménye nemcsak, hogy mindennek tökéletesen megfelelt, hanem a gépátvételnél bebizonyosodott, hogy elektromos motorjuk a maga 107,5 kilójával a mezőny legkönnyebbje. Ez még nem minden, ugyanis a szabadedzéseken a negyedik legjobb köridőt zsebelték be, összességében pedig a második leggyorsabb motor lett a csapat járgánya, amit az időmérő alatt is tartottak. A döntőben harmadik helyen haladtak, mikor sajnos túlmelegedett az akku, emiatt kénytelenek voltak a leintés előtt kiállni, ám a gárda így is nagyon elégedett, hiszen ott voltak az élmezőnyben. Benzines motorkerékpárjukkal ráadásul sikeresen végigvitték a versenyt, így duplán örülhettek. A csapat legközelebb tavasszal Olaszországban képviselteti magát egy újabb nívós megmérettetésen.