Talán emlékeztek, idén kora tavasszal mutatkozott be az egykori olasz, ma pedig már osztrák tulajdonú Motron tucatnyi újdonsága, élen az általunk is tesztelt X-Nord 125 túraenduróval. Úgy tűnik, a cég mérnökei nem ülnek a babérjaikon, ugyanis a MOTO REPUBLIC 2021 kiállításon bejelentették, hogy 2022-ben további gépeket kezdenek forgalmazni Európában.

Vonzó 125-ös és új 400-as modellek a Motrontól

Immáron biztos, hogy érkezik a Warrior 400, melyben soros, kéthengeres, folyadékhűtésű erőforrás duruzsol majd, várhatóan 40-45 lovas csúcsteljesítménnyel és 30-40 Nm-es legnagyobb forgatónyomatékkal.

motron-warrior-400-es-xnord-400
Motron Warrior 400

Egyszerre retró stílusú és modern vas lesz, hiszen klasszikus fűzöttküllős kerekeken fut, de az első felnit masszív, fordított teleszkóppár fogja közre. Ugyanez a hajtómű kerül az X-Nord új, 400-as változatába, ami a hetvenes évek brit csupaszmotorjait idéző Warriorhoz hasonlóan 2022 első felében érkezik.

motron-warrior-400-es-xnord-400
Motron Nomad 125

Emellett jön a sportos naked is, ami a hírek szerint Nomad 125 néven kerül piacra, és ez már egészen korán, kora tavasszal a boltokba kerül. Erről kissé többet árultak el a mérnökök: 124 köbcentis egyhengerese 13 LE-s lesz, és kimondottan pörgős erőforrásról van szó, ugyanis kilencezres percenkénti főtengelyfordulatnál adja le csúcsteljesítményét. Egyebek mellett az is kiderült a seregszemlén, hogy az újdonságok mellett a Motron korábbi gépei is kaphatóak lesznek a 2022-es szezonban, azaz 15 különböző modell sorakozik majd kínálatukban.