A 4+2+2 rendszer, vagyis a jelenlegi szisztéma a következőképp módosulna a beadvány szerint. Az új járművek tulajdonosai továbbra is négy évig élvezhetik a mentességet, ám a hatéves kort elérő motorokat évente kellene bemutatnunk, bizonyságot adva azok általános állapotáról valamint arról is, hogy hány kilométert tettünk meg a járművel egy esztendő alatt. Ez utóbbi akár hasznos is lehet, hiszen a használt vasak piacán valósággal hemzsegnek a buherált műszerfallal "fiatalított" darabok, melyek ezután az első műszaki vizsgán kiesnének a rostán.

muszaki vizsga
A tervek szerint minden egyes szezonban meg kell jelennünk a vizsgaállomáson, hogy bemutassuk a motort

A dolog szépséghibája, hogy a komplett műszeregység cseréjét semmivel nem szankcionálják, vagyis a csalásra fény derülhet a vizsgasoron lefényképezett számsorral, ám büntetni aligha fogják az eladót a gép "negatív futása" miatt. További kellemetlenség, hogy a kötelező ellenőrzés korábbi 4 360 forintos költsége kereken 11 000-re módosul, vagyis az idősebb gépek tulajdonosainak költségei némileg emelkedni fognak, bár ez a havi ezer forintos tétel aligha lesz perdöntő, ha valaki motorozni akar...

muszaki vizsga
Nem fiatal, de nem is használhatatlan: a karbantartott tizenéves gépek tökéletesek a transzkontinentális túrákra is, a gond a kókányolt vagy elhanyagolt motorokkal van

A szűkebb intervallum és az egyre emelkedő árak miatt persze mondhatjuk, hogy ez is "pénzbeszedő akció", ám azt is látni kell, hogy a honi géppark nem nevezhető éppenséggel fiatalnak, a rendszámos motorok átlagéletkora jelenleg meghaladja a 17 éves kort. Ismerve az idősebb vasak általános állapotát, és a gyakran ijesztő sufni-tuning megoldásokat, gyakorlatilag csak idő kérdése volt, hogy mikor szigorítják meg a jelenlegi, kissé engedékeny rendszert.

A javaslat másik eleme, ha lehet, még nagyobb közfelháborodást válthat ki, hiszen a régóta halogatott, de egyre égetőbb segédmotor regisztrációt teszi kötelezővé. Nem titok, aki külföldön túrázik láthatja, hogy a forgalomban résztvevő gépjárműveknek egyedi azonosító jellel, vagyis rendszámmal kell rendelkezniük. Sima ügy, legtöbbünk motorján van is ilyen, azonban Magyarországon - egyedülálló módon - a segédmotoros kerékpárok mentesültek ez alól - egészen mostanáig.

muszaki vizsga
A robogósok is készülhetnek, ugyanis a tervezet egyértelműen előírja, hogy azonosítható legyen a jármű. Látva az itthoni 50/125-ként aposztrofált gépek tömegét, teljesen jogos a javaslat

Ugyan volt már egy erőtlen kísérlet, amikor néhány évvel ezelőtt csendben kihirdették, hogy kötelezővé teszik a rendszám kiváltását az ötven köbcenti alatti két- és három kerekű járgányokra, ám amilyen feltűnés nélkül jelent meg a rendelet, úgy is vonták vissza pár héten belül. Most azonban egyre több jel mutat arra, hogy 2013-ban végre rendet kell tenni az országban közlekedő, nagyjából félmilló darabra (!) becsült kismotor állományban. Érthető a dolog, hiszen egyszerűen nonszensz, hogy a kilencvenes végsebességre képes Honda NHX110-es minden szempontból nagymotornak minősül - annak minden terhével -, míg a "megokosított" segédmotorok hetven-nyolcvannal hasítanak a forgalomban, azonosítatlanul.

Szintén a rendszámozást sürgeti, hogy tízezer szám szaladgálnak 80-as, 125-ös és ennél is nagyobb hengerűrtartalmű robogók, kvázi segédmotorként, és számuk a rendőri akciók ellenére sem csökken, sőt, inkább hónapról-hónapra növekszik. Egy ilyen járműre valós biztosítás sem köthető, hiszen nincs forgalmi engedélye, vagyis ha balesetet okoz a tulajdonosa, akkor a vétlen félnek kell utánajárni vagy perelni, hogy valamilyen módon pénzéhez jusson, és ne zsebből kelljen fizetnie a más által okozott kárt. Arról nem beszélve, hogy számos esetet láthattunk már, amikor a károkozó egyszerűen továbbhajtott a helyszínről, hiszen a piros robogó és fekete bukósisak leírás aligha vezeti nyomra a rendőröket egy ilyen incidens után...

muszaki vizsga
Kakukktojás: a 300W teljesítményt meg nem haladó, tisztán elektromos meghajtású gépek továbbra is kerékpárnak minősülnek, se jogosítvány, se biztosítás nem kell a vezetésükhöz, ahogy bukósisak sem

Nem a vizsgáztatáshoz, de szintén a kismotorokhoz kapcsolódik a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram keretében meghirdetett tervezet. Ennek értelmében a jövőben nem lehetne automatikusan “B” és “C” kategóriájú jogosítvánnyal segédmotort vezetni. A változtatásnak azért is van létjogosultsága, mert jelenleg akkor is közlekedhetünk segédmotoros kerékpárral, ha a gépkocsira érvényes vezetői engedély orvosi érvényessége egyébként lejárt. Ez az esetek többségében csak figyelmetlenség, de az elszalasztott vizsgálat mögött olyan egészségromlás is állhat, ami akadályozza a vezetőt a biztonságos haladásban, ezáltal közvetlen veszélyt jelent a többi közlekedőre. Felmerült az a lehetőség is, hogy a B kategóriás jogsi megszerzésekor a tanuló nem szerezne jogosultságot a segédmotoros kerékpár vezetésére, de néhány gyakorlati óra elvégzése után automatikusan megkapná azt. Az intézkedés kettős haszonnal kecsegtet, hiszen csak olyanok pattanhatnának robogók nyergébe, akik szakember mellett sajátították el az alapvető fogásokat, másrészt talán az autósok is másként viszonyulnának a két keréken közlekedőkhöz, miután eltöltöttek néhány órát a városi forgalomban egy ötvenes kismotor nyergében.