A motorok ellenőrzése nem éppen bonyolult munkafolyamat, elvégre a bázisok jórészt a kocsikra vannak berendezkedve. Ezért a kétkerekűen vallatása általában kimerül az alapvető közlekedésbiztonsági követelmények ellenőrzésében, úgy mint a világítás vagy éppen a felfüggesztés megfelelő működése. Akad azonban néhány kivétel, melyek gondot okozhatnak az ellenőrzés során - vagy annak megkezdése előtt -, s ezek némelyike kimondottan a motorosokat érinti. Arra most nem térünk ki, hogy a különleges részleteken felül milyen alapvető paramétereknek kell megfelelni, hiszen ezek, beleértve a gumik megfelelő profilmélységét, a működő fékrendszert és hasonlókat, egyébként is a biztonságos motorozás alapfeltételei, miként arról korábban már írtunk.

muszaki-vizsga-auto-motorkerekpar-utvonalengedely-4687
Nem csak azt nézik, hogy működik-e a fényszóród, az is kitétel, hogy - ha esetleg lecserélted -, az új is rendelkezzen E-jelzéssel. Szintén fontos, hogy hibátlanul működő világítóberendezések ellenére is legyen nálad izzókészlet!

Lábon vagy utánfutón?

Ha télen jár le a vizsga érvényessége, és egyáltalán nincs olyan idő kint, hogy lábon vidd el a vasat, akkor kénytelen leszel valamilyen alternatív megoldáshoz folyamodni. Amennyiben elszállíttatod a helyszínre, majd vissza, az könnyen a 4360 forintos állami, vagy a 10-12 ezer forintot kóstáló maszek műhely díjának többszörösét is kiteheti, vagyis drágább lesz a leves, mint a hús. Ennél egy árnyalattal olcsóbb, ha bérelsz egy kis furgont, melyet fél napra öt-hatezer, míg egész napra általában 8-10 ezer forintért kínálnak. A legolcsóbb megoldás, ha van vonóhorog az autódon, mert motorszállító utánfutót már napi három-négyezerért is találsz a hirdetésekben.

muszaki-vizsga-auto-motorkerekpar-utvonalengedely-4689
Lejárt műszakival nem érdemes kockáztatni, mert a bírság összegéből jó pár hónapot motorozhatsz... Inkább szállítsd a motorod furgonban vagy utánfutón, esetleg váltsd ki a 3500 forintba kerülő ideiglenes forgalomban tartási engedélyt

Végső lehetőségként kivárhatod a tavaszt a műhelylátogatással, hogy mentesülj a bérlés plusz költségétől, ám ez magában rejti azt a kockázatot, hogy éppen belefutsz egy közúti ellenőrzésbe. Ha csak nem egy megértő motorosrendőrrel találkozol, sajnos húsz- és harmincezer forint között helyszíni bírsággal számolhatsz a három hónapnál régebben lejárt műszaki miatt, s ha feljelentésre kerül a sor, akár 40-60 ezer forintos végösszeg is lehet belőle. Ilyen esetben hasznos a köznyelvben tévesen csak útvonalengedélyként ismert, egyébként ideiglenes forgalomban tartási engedélyként beszerezhető okmány, amivel megszabott időn belül szabadon közlekedhetsz. Kiváltásához feltétlenül szükséged lesz a járgány papírjaira, no meg a saját igazolványaidra, egy érvényes kötelező biztosításra, továbbá a 3500 forintos eljárási díj befizetését igazoló csekkre. Érdemes már lefoglalt vizsgaidőpont birtokában kiváltani ezt, mert az okmányiroda által kiadott engedély csak három napig érvényes. A műszaki előtti telefonos egyeztetés azért is hasznos, mert így elkerülheted, hogy órákig várakozz a feltornyosult autók mögött - a legtöbb esetben egyébként a papírmunkával együtt is legfeljebb egy-másfél órát vesz igénybe a művelet.

muszaki-vizsga-auto-motorkerekpar-utvonalengedely-4690
Bár ritkán nézik meg valójában, de azért lapuljon csak az ülés alatt az elsősegélycsomag - ne ezen múljon a sikeres vizsga!

Hiányzó láncszemek

Mielőtt elindulnál, érdemes átnézned, hogy az összes kötelező felszerelés megvan-e a gépben. Elsősegélycsomag, tartalék izzók - nem valószínű, hogy kérik majd vagy szükséged lesz rájuk, de az a biztos, ha nálad vannak. Bár nem előírás, de fontos figyelmesség, hogy indulás előtt vagy útközben lehetőleg suvickold le a motort, ne a láncspray-től és olajsártól ragacsos alkatrészek között kelljen matatnia a szakinak. Amíg szárad a víztől csöpögő masina, magad is ellenőrizheted, hogy a világítás minden eleme szabályosan működik-e, szól-e a kürt és működnek-e a visszajelzők a műszeregységen.

muszaki-vizsga-auto-motorkerekpar-utvonalengedely-4692
A fékrendszer vizsgálata hasonlóképpen zajlik, mint az autók esetében

Ha nem a saját neveden van a gép vagy egyszerűen csak praktikus okokból nem te vagy az üzembentartója, akkor egy meghatalmazásra is szükséged lesz, melyet például innen tölthetsz le. Ha mindent rendben találtál, már csak ki kell választanod az igényeidnek leginkább megfelelő, közeli és akár hétvégén is nyitva tartó vizsgabázist, hogy újabb két évre mentesülj az efféle nyűgöktől. Ezen felül hasznos lehet pár percet rááldozni, és mielőbb regisztrálni az Ügyfélkapura, mert így a legközelebbi vizsga előtt automatikusan, levélben értesítenek a közelgő dátumról.

muszaki-vizsga-auto-motorkerekpar-utvonalengedely-4892
A nyergen középen futó szíjat az ülés átalakításakor is érdemes megőrizni, mert ez kötelező felszerelése a motornak, még ha alkalmatlan is kapaszkodásra. Ugyanígy szükséged lesz rendszámvilágításra és a sokak által elfelejtett hátsó prizmára is - a csinosabbra vágott hátsó sárvédőről nem hiányozhatnak ezek az alkatrészek.

Eltérő díjszabások

Meglehetősen széles skálán mozognak a motoros vizsgadíjak, a 4360 forintos alapösszegtől egészen a 15-20 ezres tételekig gyakorlatilag bármi előfordulhat. Ennek alapvető oka, hogy az NKH-nál négy-ötezerért végzett művelet egy külső vállalkozónál egyszerűen nem jön ki ennyiből, mivel annak nagy része az állami eljárás költsége - a valódi munkát végző személyzet alig ezer forintot lát ebből.
muszaki-vizsga-auto-motorkerekpar-utvonalengedely-4852
Így hát jellemzően egy tízesbe fáj a beavatkozás, de korántsem mindegy, hogy a hasonló árszintű műhelyek közül melyiket választod. Néhány helyen ugyanis többletszolgáltatást is nyújtanak, mint például az előzetes állapotfelmérés, amivel megelőzhető a sikertelen vizsga. Ezért mindig érdeklődj, mielőtt időpontot foglalsz, hogy ne fizetéskor érjen meglepetés a magas végösszeg vagy a nem megfelelő kiszolgálás miatt.