A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől.

Legalább ötezer forintot kértek az ügyintézők

A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők a gördülékeny vizsgáztatásért rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt; az 5000 forintos alaptarifát - műszaki hibák esetén - további összeggel egészítették ki - írták. A 39 ügyintéző majdnem 58 000 autót érintően, mintegy 300 millió forint korrupciós pénzt adott át 16 vizsgabiztosnak – ők a pénzt egymás között elosztották, így naponta több tízezer forinttal lettek gazdagabbak. Arról nem szól a közlemény, hogy más járművek, például motorkerékpárok érintettek voltak-e.

muszaki-vizsga-csalas-birosag
Az is kiderült, hogy a vizsgabiztosok a vizsgaállomáson dolgozó további négy hivatalos személynek a hallgatásukért cserébe részesedést adtak az átvett vesztegetési pénzből

Közölték azt is, vádiratában az ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést, végleges hatályú közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, az ügyintézők többsége pedig egy-két millió forintos pénzbüntetésre számíthat. Megjegyezték, hogy több olyan kormánytisztviselő is volt, akinek balatoni ingatlanát, illetve nagyobb értékű új autóját lefoglalták, és szinte mindegyiküknél talált az ügyészség készpénzt, illetve értékpapír- vagy befektetési számlán lévő többmilliós megtakarítást is.