Korábban olvashattatok róla, hogy milyen sokoldalú a rendkívül kisméretű, mégis saját áramforrásról működő NaBi nyomkövető. Nemrég mi is rendeltünk egyet, hogy kipróbálhassuk a magyar mérnökök által tervezett eszközt, és bármilyen meglepő, már akkor jó szolgálatot tett, amikor még meg sem érkezett hozzánk. A gyártó ugyanis feladás előtt aktiválta, így kiszállítás során végig láthattuk, merre jár a csomagunk, sőt azt is, hogy jó kezekben volt a doboz, mert egyszer sem jelzett ütést vagy leejtést a NaBi gyorsulásérzékelője.

Minden részletében igényes a NaBi beépített akksis nyomkövetője

Jól tudják a tervezők, milyen fontos az első benyomás, ezért már a csomagolás is elegáns, letisztult, minőségi benyomást kelt. A selyemfényű fekete hengert felnyitva a készüléket és rögzítőpántját, valamint egy rövid, fényképekkel illusztrált használati utasítást találunk a dobozban.

nabi-gsm-riaszto-es-nyomkoveto-velemeny
A NaBi egyik legfontosabb előnye a vetélytársakkal szemben, hogy saját, könnyen cserélhető elemről működik, ezért a beépítéséhez nincs szükség szakemberre és könnyen áttehető egyik járműből a másikba

Maga a beüzemelés mindössze négy egyszerű lépésből áll, ráadásul ebből kettő a regisztráció és az alkalmazás letöltése. Ez csupán egy-két percet vesz igénybe, utána elrejtjük az apró, 5 x 7 centis hengert az autóban, motorban, gépben vagy csomagban, és nincs is további teendőnk. Legközelebb akkor kell foglalkoznunk vele, amikor kicseréljük a 3,6 V-os és 14 Ah-s kapacitású, tionil-klorid elektrolittal feltöltött lítiumelemet. Tegyük hozzá, ez utóbbi sem kerül sokba, nagyjából háromezer forintot kóstál, pár perc alatt letudható a cseréje, és a tapasztalatok alapján csak egy-kétévente merül le.

nabi-gsm-riaszto-es-nyomkoveto-velemeny
Igazán beszédes, hogy már több mint ezren töltötték le a kimondottan magas, 4,7-es értékelést kapott General Track appot. Nem alaptalan a dicséret, hiszen felhasználóbarát, könnyen átlátható, mégis sokoldalú alkalmazás

Miként a gyártótól megtudtuk, számtalan célra használták már a terméket. Szolgált üzemóramérőként gépekben, melyek feltűnően sokat fogyasztottak az alkalmazottaknál – majd az eszköz megérkezése után hirtelen újra beálltak a gyári értékre –, megfigyeltek már vele értékes csomagokat, háziállatokat, sőt – a kocsik és motorok mellett – vízijárművekbe, illetve azok erőforrásaiba is beépítették. Attól sem kell tartanunk, hogy a felkészültebb tolvajok a nyomára akadnak, ugyanis a NaBi álló helyzetben nem ad jelet, így megtalálása még nehezebb feladat.

Mennyibe kerül a GSM-alapú nyomkövetés?

Maga a NaBi 39 900 forint, a havidíj pedig további 1290, de elérhető havidíjmentes konstrukció is. Ha utóbbit választjuk, 65 900 Ft-ért megkapjuk a készüléket, a SIM-kártyát és a kétéves szolgáltatást, ami kedvező ajánlatnak tűnik a vetélytársak áraival összevetve.

nabi-gsm-riaszto-es-nyomkoveto-velemeny
Talán nem véletlen, hogy éppen 75 mm magas a magyar fejlesztésű nyomkövető, hiszen így állítva éppen elfér a nagyobb hatótávú rollerek akksija mellett. Miután beszereltük, mindig tudjuk, hogy hol áll a járgány, eldőlés vagy mozdítás esetén is riaszt, sőt azt is ellenőrizhetjük, hogy terhelés hatására mennyire forrósodik fel a roller akkumulátora

Nincs más hátra, hamarosan mi is próbára tesszük az NaBit több különböző járműben, két- és négykeréken, sőt vízen is, hogy kiderüljön: mit tud a gyakorlatban a hazai fejlesztésű nyomkövető?