A leideni Rijksmuseum Boerhaave, vagyis a holland nemzeti tudományos és orvostudományi múzeum nyerte el Az év európai múzeuma díjat, amelyért 17 ország negyven kiállítóhelye versengett 2019-ben. A díjat szombaton adták át Szarajevóban – áll az MTI beszámolójában. Hazai vonatkozása is van a hírnek, ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeum Málenkij robot emlékhelyét is esélyesnek tartották a díjra.

Döntőben a birminghami motormúzeum

Érdekesség, hogy az egyik döntős a Bickenhillben 35 éve megnyílt Brit Nemzeti Motormúzeum volt, ahol egyebek mellett olyan különlegességeket nézhetünk meg, mint a Flying Flea becenevet viselő, 125-ös, katonai Royal Enfield, az ezer köbcentis Golden Dream Brough Superior vagy éppen a különleges Quasar.

Ízelítő a brit kiállítás gyöngyszemeiből

Ha valaki a nyáron Birmingham közelében jár, semmiképpen ne hagyja ki a reggel fél kilenctől fél hatig megtekinthető tárlatot, melyre itt tud jegyet vásárolni. Szerencsére azok sem maradnak hoppon, akik mostanában nem motoroznak arrafelé, ugyanis korábbi cikkünkben válogatást láthatnak a tárlat legjobbjaiból - galériánkat és a típusokat bemutató írásunkat itt olvashatjátok.