„Nagyon várom a hétvégét! – mondta „Big-K” –, a tavalyi rendezvény sikere után bízom benne, hogy idén is nagyon sokan eljönnek majd Nyáregyházára azok közül, akiknek fontos ez a sportág és egyáltalán a motorozás. A locsolt pályán egész nap körözhetnek a srácok - a profik, az amatőrök illetve a 60 és 80 köbcentis motorok riderei is 20-20 percig húzhatják majd a gázt!”

Kornél vállsérüléséből épphogy felépülve egy újabb bukás után ül majd motorra szombaton. A többszörös magyar bajnokot még a litoveli Supercross versenyen elszenvedett balesete sem tántorítja el attól, hogy a nyáregyházi krosszos hétvégén ismét nyeregbe pattanjon. „Hétvégén Csehországba utaztam, hogy egy supercross versenyen induljak, hiszen olyan jól gyógyult a vállam, hogy nem láttam akadályát annak, hogy az utolsó cseh bajnoki előtt még egy versenyen motorozzak.” – mesélte Kornél. A Hell Racing Team ridere nem találta különösebben nehéznek a litoveli pályát, azonban az egyik hármas ugratónál mégis hibázott: „A második edzés végén jártunk, és éppen intettek le minket, amikor az utolsó – meglehetősen nehéz, két egymás utáni hármas – ugratónál akartam még egyet ugrani. Már az eldobó után rögtön érzetem, hogy nem stimmel minden, és hogy nem jól dobott el, így még az érkezés előtt próbáltam leugrani a motorról, ami csak félig-meddig sikerült, mert elég komoly sebességgel ugrattam. A lényeg, hogy a hármas ugrató utolsó részén elakadt a motorom első kereke, én pedig a következő eldobón landoltam.” – emlékezett vissza a baleset részleteire Kornél. Az ausztriai kórházban megállapított diagnózis szerint Kornél súlyos agyrázkódást szenvedett, a bal vállában az egyik szalag részlegesen elszakadt és az egyik lengőbordája pedig eltörött. Vérbeli extrém sportolóként azonban legsikeresebb MX-esünket ez sem tántoríthatja el attól, hogy szombaton motorja nyergében köszöntsön mindenkit az idei Nth Ride Day-en.

nth-ride

A folyamatos motoros parádé mellett a hangulatról DJ Padi gondoskodik, ráadásul a látványt fokozza a „goon ride” is, ami egy olyan show, ahol kivételesen nem a gyorsaság és a technika a lényeg, hanem, hogy minél viccesebb pózban üljék meg járműveiket a motorosok. A motokrosszos ikon saját gyártású Lick&Love pólói mellett más meglepetések is csábítják a nevezőket: minden idelátogató felpattinthatja a piacvezető energiaital új generációs termékét, a Hell New Generationt.

Ha együtt akarsz pörögni a magyar motokrosszosok krémjével – akár motoron, akár nézőként –, ki ne hagyd a nyáregyházi hétvégét, amely a közös motorozás és a Hell segítségével ördögi energiával tölt majd fel a következő hideg, őszi hónapokra!