Eddig nem gyakran találkoztunk a Deutsche Umwelthilfe névvel, ám lehet, hogy a közeljövőben annál többször jön szembe, ugyanis ez a szervezet szólította fel a német kormányt, hogy mielőbb csökkentse a megengedett sebességet az ország útjain.

nemetorszag-sebessegkorlatozas-autopalya-100
Egyelőre utópiának tűnik, hogy a korlátlan száguldás hazájaként ismert német autópályán ezentúl legfeljebb százzal mehessenek az autók, motorok

A beadvány szerint az egyre dráguló energiaárak miatt muszáj a sofőröknek csökkenteni az üzemanyag-fogyasztást, takarékoskodni a benzinnel, amit úgy valósítana meg a szervezet, hogy

városban egységesen 30 km/órára csökkentené a sebességhatárt, a településeken kívül pedig 80-nal (kétsávos közút) és 100-zal (autópálya) haladhatnának az autók, motorok.

Számításaik szerint évi négymilliárd liter üzemanyagot lehetne spórolni ezzel, bár arra nem vennénk mérget, hogy a városi sebességkorlátozásnak valóban komoly szerepe van a fogyasztáscsökkentésben. Tegyük hozzá, hogy a négymilliárd liter elsőre hatalmas mennyiségnek tűnik, de Németországban 60-70 milliárd liter benzin és gázolaj fogy évente, vagyis a jelentős sebességkorlátozás is csak néhány százalékos megtakarítással járna.