Aki fiatalabb korában korszerű, hőszigetelő védőruházat nélkül motorozik, számíthat rá, hogy később kellemetlen ízületi fájdalmak gyötrik majd. Tudjunk róla, hogy már néhány ezer forintért vehetünk igazán hasznos felszereléseket, amivel megelőzhetők a nyavalyák.

Neoprén nyak-, térd- és vesevédőkkel a hideg ellen

Miként azt a bevezetőben is említettük, cikkünkben a neoprénből készített termékekről lesz szó, tudniillik ez az 1931-ben, a DuPont cég által DuPrene néven szabadalmaztatott anyagot egyszeren „nekünk találták ki”, mivel tökéletes a hideg és a huzat távoltartására. A polikloroprénként is ismert szövet a szintetikus gumik csoportjába tartozik, jellemzői között említhetjük, hogy kémiailag stabil, egyszersmind széles hőmérséklet-tartományban megőrzi rugalmasságát. Felépítését tekintve szivacsos szövetről van szó, mely képes magába szívni és magában tartani a nedvességet, például az izzadságot.

neopren-nyak-terd-es-vesevedokkel-a-hideg-es-szel-ellen-28839
Tépőzárral tudjuk összefogni a széles vesevédőt. Módfelett hasznos, hogy akár a kabát alá és fölé is felvehetjük

Ez a nedvesség aztán a test hőjétől felmelegszik, s szigetelőrétegként viselkedik, következésképpen megvédi a motorost a menetszél hűtőhatásától. Éppen e sajátosságai miatt nagyszerűen beválik aláöltőzőként, továbbá a belőle készült védőelem kiválóan megóvja a hidegtől végtagjainkat, illetve érzékeny szerveinket.

Partnerünk, az RMC Motor kínálatában is számtalan ilyen termék megtalálható, sőt a B-Star márkanév alatt ők maguk is gyártatnak különféle védőfelszereléseket.

neopren-nyak-terd-es-vesevedokkel-a-hideg-es-szel-ellen-28841
Dupla szövésű, textil alaprétegre kasírozzák fel a neoprén részt. Még az olcsóbb változatok is nagyon sokáig bírják

Sokan keresik a neoprén térdvédőket, hiszen az ízületek a motorozás minden pillanatában ki vannak téve a hideg és a szél káros hatásainak. Érdekes, hogy ezekből viszonylag szerény a felhozatal, azonban éppen a B-Star palettáról többféle fazonút is választhatunk.

Miért „fagy le” mindenünk + 10 fokban?Főként az őszi-tavaszi motorozáskor érdemes figyelni rá, hogy 10-12 fokos hőmérséklet mellett is fagyási sérüléseket szerezhetünk, ha a huzat utat talál magának a ruhánkon keresztül. Miért okoz fagyási sérülést a +12 fokos levegő?

neopren-nyak-terd-es-vesevedokkel-a-hideg-es-szel-ellen-28843
Nos, néhányan talán emlékeznek még a fizikaórákról: a szél hőelvonó hatása olyan erős 100 km/órás sebesség felett, mintha fedetlen bőrrel állnánk tartósan mínusz 1-2 fokos környezetben. Ezért fontos hát, hogy ilyen hőmérséklet mellett különösen óvjuk a derekunkat, nyakunkat és ízületeinket, mert szinte észrevétlenül szerezhetünk elhúzódó, bajos gyulladásokat motoron.

Mindegyiknél sűrűn perforálják a neoprén részt, hogy ezzel is biztosítsák a testfelület átszellőzését, ugyanakkor a belülre varrt, bőrbarát, úgynevezett visa plush anyagnak köszönhetően hosszabb túra alkalmával se érezzük kényelmetlennek őket. Igényeinknek megfelelően CE vagy Sas-Tec ütéselnyelő protektorral ellátott típust egyaránt vásárolhatunk, tetejébe van olyan is, mely a sípcsontunk aljáig leér, ezáltal a teljes lábszárunk elülső részét elfedi. Az egyszerűen mosható, rugalmas neoprén előnye, hogy a térdvédőt néhány mozdulattal felhúzhatjuk és – tépőzárral – rögzíthetjük akár a farmernadrágon kívülre is!

neopren-nyak-terd-es-vesevedokkel-a-hideg-es-szel-ellen-28838
Néhány mozdulat, és fent van a nadrágon a térdvédő, melynek protektora – közvetlen rögzítésének hála – hatékonyabban véd egy esetleges ütés következményeitől, mint a ruhába épített változat

Nem mehetünk el szó nélkül a derék hátsó részének és a vesék védelme mellett sem, ugyanis leginkább törzsünk ezen felületét hűti a menet közben áramló levegő. Miként a térdvédőt, a vesevédőt is felcsatolhatjuk akár a ruhánk (kabátunk) fölé is, és így a legrövidebb pihenők alatt is egy mozdulattal levehető lesz. Ezen kívül szerfelett hasznosak az arcot védő maszkok és nyakmelegítők is (utóbbiak szintén elérhetőek neoprénből), nem beszélve arról, hogy mindössze néhány ezer forinttal terhelik a pénztárcát.